Sofron István szerint jól működik a távházasság

Shares

Sofron István nehéz döntést hozott, amikor a nyáron Csíkszeredába igazolt. A szülővárosába, tehát haza, mégis távol a családi fészektől. Felesége, Aryee Claudia Dedei, azaz Tücsi, a TV2 műsorvezetője és kisfia ugyanis nem tartott vele. Egyelőre zökkenőmentesen működik a távkapcsolat, a válogatott hokis a címvédő Sportklub vezéregyénisége lett.

Sofron István, felesége és kislánya (fotó: facebook)

Tizenkét mérkőzés alatt 9 gólt és 7 gólpasszat jegyzett Sofron István, amivel – csakúgy, mint a csapata, a Csíkszereda a tabellán – a pontlista második helyén áll a magyar jégkorong-bajnokságban. A beilleszkedése tehát zökkenőmentesen ment, ami valahol érthető, hiszen a gólerős csatár Csíkszeredában született.

Hároméves voltam, amikor a szüleimmel átköltöztünk Magyarországra, de az ottani kapcsolataim máig élnek. Tizenkét éves koromig a nyarakat mindig otthon töltöttük, a gyerekkori barátaimmal és a rokonokkal máig tartom a kapcsolatot, de persze a sportolás mellett ritkábban, úgy kétévente tudok hazalátogatni – beszélt másfél éve a Magyar Nemzetnek a székely gyökereiről, amikor a nemzeti régiók védelmének ügyében indított aláírásgyűjtésre való buzdítás érdekében kértük a segítségét másik három székelyföldi jégkorongozóval együtt.

Az élet aztán úgy hozta, hogy Sofron István hazaköltözött – vagy el-, otthonról. A nyáron ugyanis a MAC-tól a Csíkszeredai Sportklubhoz igazolt, s a feleségével, Aryee Caludia Dedei-jel, azaz Tücsivel, a népszerű műsorvezetővel úgy döntöttek, hogy a család nem tart vele.

– Nagyon jól érzem magam, hiszen félig-meddig hazajöttem, így nagyjából tudtam, mire számíthatok. Tudtam, hogy nem okoz majd nehézséget a beilleszkedés, rengeteg embert ismerek, itt él a nagymamám, a nagynéném, az unokaöcsém, mindenkivel magyarul beszélhetek, így minden adott, hogy jól érezzem magam és jól menjen a játék. Egyedül azt sajnálom, hogy a párom és a kislányom távol van tőlem, bár legutóbb itt voltak tíz napot és hát, sokat járunk Magyarországra, igyekszünk úgy szervezni a mindennapokat, hogy minél többet tudjunk együtt lenni – nyilatkozta a játékos az elmúlt hónapok tapasztalatait összegezve a Jégkorongblog szaklapnak.

Sofron Anno Székesfehérváron közönségkedvenc volt, s persze Csíkszeredában is szeretettel fogadták a szurkolók.

– Tényleg nagyon jól fogadtak, mondhatom, hogy az egész városban. Gyakran megszólítanak, megállítanak vagy csak odaszólnak: „Isten hozott, itthon vagy”. Tudjuk, hogy Erdélyben, Csíkszeredában mit jelent a hoki, itt mindenki hokilázban van, a mamám is pontosan tudja az összes eredményt – monda erről.

Tehát minden a legnagyobb rendben. Sofron Istvánt csak a járvány elharapódzó romániai helyzete aggasztja.

– Nem a legrózsásabb a hangulat, csúcsokat dönt a vírushelyzet, kicsit pánikban is vagyunk, aggódunk, hogy nagy lezárás jöhet. A szezon elején a nézők 75 százalékát engedhettük be a pályára, ez gyorsan lement 50 százalékra, most épp 30 százalékon állunk. El sem tudom képzelni, mit jelenthet a telt ház a Vákár Lajosban, miközben 700 ember is egyedülálló hangulatot tud teremteni. Édesapám sokat mesélt a telt házas meccsekről, szeretném ezt én is átélni a jégen – beszélt az elmúlt években a sportéletet is megpróbáltatások elé állító kihívásról.

Sofron István itt már a Csíkszereda mezében (fotó: facebook)

Némi vigasz a válogatott játékosnak, hogy a Csíkszereda a jövő héten bő egy hetet Magyarországon tölt, október 28-ától sorrendben a Győr, a Titánok, a Dunaújváros és a MAC ellen lép jégre, ezalatt Sofron Istvánnak is lesz lehetősége arra, hogy találkozzon a feleségével és a kislányával.

(mno.hu)