Sokat tettük a sikerért és végre a tizenegyesekből is mi jöttünk ki jobban

Shares

Az U17-es kontinensviadalon ha nincs döntés a rendes játékidőben, rögtön tizenegyesek következnek: ebben a belgák harmadik embere rontott, és mivel magyar részről minden játékos betalált, Preisinger Sándor csapata szerezte meg a vb-kvalifikációt érő ötödik helyet.

A tréner a magyar szövetség honlapján úgy fogalmazott, meccsről meccsre javult együttese teljesítménye, az utolsó mérkőzésen pedig teljesen megérdemelten nyertek a belga válogatott ellen, amely márciusban még győzni tudott ellenük Telkiben.

Preisinger Sándor„Nagyon büszke vagyok a srácokra, mert amit ezen a tornán elértek, az minden dicséretet megérdemel. Meccsről meccsre javult a teljesítményünk, és az utolsó mérkőzésen teljesen megérdemelten győztük le azt a belga válogatottat, amely márciusban még győzni tudott ellenünk Telkiben. Ami a mérkőzést illeti, végig fegyelmezetten, taktikusan futballoztunk, emellett nagyot küzdöttek a játékosok, minden pályára lépő futballista száz százalékot adott ki magából. A mentális erőnket mutatja, hogy hátrányban azonnal tudtunk váltani, és perceken belül kiegyenlítettünk, majd megvoltak a lehetőségeink a győztes gól megszerzésére is. Sokat tettük a sikerért és végre a tizenegyesekből is mi jöttünk ki jobban.”

(MLSZ)

Ötödik lett és kijutott a vb-re az U17-es magyar labdarúgó-válogatott