Sportlövő-vb: Kvótát és érmeket vár a magyar csapattól a szövetség

Shares

Egy kvóta és legalább két érem megszerzését várja a magyar szövetség a jövő csütörtökön kezdődő bakui olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokságon szereplő magyar csapattól.

Az MSSZ csütörtöki sajtótájékoztatóján Sinka László főtitkár elmondta, hogy a sportág olimpia utáni legfontosabb versenye következik, melyen 16 magyar lövő szerepel.

„A zsúfolt versenynaptárban az olimpia utáni legfontosabb viadal következik, amelyen mindhárom szakág képviselői megmutatják tudásukat. A legfrissebb hírek szerint 101 országból közel 1300 versenyző indulása várható Bakuban” – emelte ki a sportvezető, azt is megemlítve, hogy Bakuban az első, 2015-ös Európa Játékra „bámulatos” sportlétesítményeket emeltek, melyek közül is kiemelkedik a lőtér. Azerbajdzsán fővárosa azóta számtalan nemzetközi sportlövő-viadalnak adott otthont, minden évben világkupaverseny színhelye, így a magyar versenyzők is jól ismerik a helyszínt.

A főtitkár hangsúlyozta, hogy a az MSSZ vezetősége egy olimpiai kvótát és két érmet vár, egyúttal elismerte, hogy nem lesz könnyű az éremszerzés, mivel a mezőny roppant erős. Jelezte, Kína és India kiemelkedik, de több más ország is dobogóesélyes lövőket vonultat fel a vb-n, példaként az Egyesült Államokat, Olaszországot, Ausztráliát, Franciaországot és Németországot emelte ki.

Molnár László, a szövetség nemzetközi és kommunikációs igazgatója az olimpiai kvalifikációról szólva emlékeztetett arra, hogy kvótaszerző sorozat tavaly augusztus 22-én indult, és jövő júniusig tart. Ennek az egyik legfontosabb állomása a bakui vb, melyen versenyszámonként négy kvótát osztanak ki, de egy ország számonként csak egy kvalifikációs helyet szerezhet.

A sajtóeseményen a magyar sportlövő-válogatott eddigi egyetlen kvótása, a puskás Pekler Zalán is jelen volt, aki a júniusi Európa Játékokon négy aranyérmet nyert, és azzal nem csupán a sportág, hanem a multisportesemény legeredményesebb sportolója lett.

„Az idén már többször bizonyítottam, hogy jó formában vagyok. A vb-re úgy utazom, hogy éremre, érmekre váltsam a jó formámat. Úgy érzem, jó esélyem van a dobogóra” – mondta a komáromiak puskása, aki Lengyelországban a kisöbű szabadpuska összetett számban aratott diadalával szerezte meg a párizsi kvótát.

A vb-n szereplő magyar csapat

Férfiak:
puska: Péni István, Pekler Zalán, Hammerl Soma
pisztoly: Tátrai-Fejes Miklós, Rédecsi Máté, Szemán Dávid
korong: Hegyi Norbert (trap)

Nők:
puska: Bajos Gitta, Dénes Eszter, Mészáros Eszter, Toma Dorina
pisztoly: Fábián Sára, Jákó Miriam, Major Veronika, Sike Renáta
korong: Pongrátz Bianka (trap)

(MTI)

A pisztolyos Fábián Sára először szerzett érmet nagy világversenyen – rögtön kettőt is

Pekler Zalán a sportlövő-világbajnokságon is érmet nyerne