Svájc nem versenyképes a magyar kézisek pénzeivel!

A férfi kézilabda-világbajnokságon a tizedik helyre futott be a magyar válogatott, nem értéktelen a pozíció, az olimpiai selejtezőhöz azonban le kellett volna győzni Egyiptomot, és akkor most nem mások kezében lenne a sorsunk. Illetve ha csak 5 góllal kapunk ki Norvégiától, most akkor is sokkal pozitívabb lenne az összkép. Még sokáig vitatéma lesz ez a tizedik hely, mert a kvalifikáció még csak most kezdődött. Most mutatunk egy új megközelítést a huszonöt éve Svájcban élő Vass Gáborral.

Vass Gábo. Fotó: index.hu

Svájcból nézve mennyire volt fájdalmas a norvégok elleni meccsünk?

Sajnáltam a fiúkat, az öregeket, a fiatalokat. De még inkább sajnálom azokat, akik még csak most nőnek bele a kézilabdába, mert 16-17 évesen egy fertőzött közegbe fognak bekerülni, és nem látom az esélyt az öntisztulásra, mert az senkinek sem érdeke.

Sajnálom azt a temérdek pénzt is, ami elmegy egy vízióra, mert koncepcióról nem beszélhetünk.

Egy ideig lehet nem tudomást venni a valóságról, de a sport az a közeg, ahol szembejön egy ellenfél. Veregethetjük egymás vállát, de a jobb, az alázatosabb, a felkészültebb jó eséllyel megnyeri a meccset.

Huszonöt éve él Svájcban, a Bajnokok Ligájában szereplő Schaffhausen operatív vezetője volt, most épp nincs a közvetlen menedzsmentben, Zürichben bankár. Édesapja, Károly, és nagybátyja, Sándor évtizedeket töltöttek a válogatottban. Sok magyarnak segített már, a német junior válogatott edzője, Markus Baur is volt a klub alkalmazásában. Ezer szállal kötődik a klubhoz, sok helyről szerzi az információit. Hogyan látja a magyar kézilabda helyét a vérkeringésben?

Mindenki szeretne erős Szegedet és Veszprémet látni, ahogy erős válogatottat is. Én is. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy érdek nélkül merem elmondani, mit látok, milyen a megítélésünk. A Schaffhausen vezetésében is társadalmi munkában voltam, nem pénzért, ezt itthon el sem akarják hinni nekem, hogy így is lehet tenni egy jó ügyért.

Kezdjük a válogatottal: Császár Gábor a klubunkban játszik, és már előre féltettem ettől a tornától, mert nem volt még olyan rég, 2016. januárban Talant Dujsebajevnél került megalázó helyzetbe. Csaszit a szíve mindig vinni fogja előre, segíteni akar, azt érzi, hogy képes is rá.

Figyelmeztettem rá, a válogatott politikai és gazdasági harcászati terület, neki pedig mint a keret egyetlen légiósának semmi súlya nem lesz. Ha elesik, nem lesznek rá tekintettel, eltapossák.

Sajnos, igazam lett. Csak a vak nem látja, hogy a személyi érdekek felülírják a szakmaiságot, így pedig nehéz lesz sikeresen szerepelni a jövőben is.

A Szeged és a Veszprém esetében teljesen nyilvánvaló, hogy az ottani vezetésnek csak és kizárólag a saját klub sikere számít. Ez így is van rendben. Ez máshol sincs másképp. Ezért nem is értem azt, hogy miért gondolja bárki is azt, hogy a Veszprém vagy Szeged vezetőedzői a magyar válogatott érdekeit fogják figyelembe venni a munkájuk során, teljesen mindegy, hogy Vranjesnek, Davisnak vagy Pastornak hívják őket. Őket a klubnál elért eredményeik alapján ítélik meg.

Általánosan tisztelik és becsülik a magyar kézilabdát a világban, de az elmúlt években sokszor kérdezik külföldiek tőlem, hogy mi miért történik nálatok, mert nem értik. Nem is mindig lehet, ezt bevallhatom.

A nyolcadik hely reális lett volna a vb-n?

Az öregek mindent beleadtak, ami tőlük telt. Császár is megtette volna, ha a pályán van. Már nem lett volna az a játékos, aki a 2012-es olimpián, amikor csak jó és kiváló meccse volt. Volt olyan fizikai mutatója, amiben az egész keret második legjobbja volt. Akkor biztosan erő felett teljesítettünk. Most sem tudjuk, hogy a nyolcadik lett volna-e a maximum, mert jobb menedzseléssel egy kicsivel több kijöhetett volna.

Mit kell jobb menedzselés alatt érteni?

Sok olyan kis apró dolog van egy ilyen világversenyen vagy sorozatterhelésnél, ami számít. De a sok kicsi együtt sokat számít. Először is, el kéne azon gondolkodnunk, hogy amíg mi az elmúlt több mint húsz évben két nemzetközi szintű balszélsőt neveltünk ki, Pásztor Istvánt és Iváncsik Gergőt, addig mi történt Dániában, Szlovéniában, Norvégiában, Svédországban, Horvátországban vagy akár Izlandon. Direkt olyan országokat soroltam fel, ahol elméletileg kisebb lenne a merítés, mint nálunk. Azt gondoljuk, hogy az ellenfelek hülyék, ők csak nézik, és nem látják a játékot?

Ha tudom azt, hogy van néhány idősebb vagy nagy izomzatú játékosom, és nekik a regeneráció fontosabb, mint egy 95 kilós játékosnak, akkor megpróbálom adagolni a terhelést. Ezt nem tegnap óta tudjuk, akkor miért nem változtatunk rajta? Csoknyainál senki jobban nem ismerheti Bóka Bendegúzt. Matićnál senki jobban nem ismerheti Juhász Ádámot. Azt mondta Matke, nem volt jó állapotban a keret. Miért nem? Ki akadályozta meg őt vagy Csoknyait, hogy a klubjaikban jó szintre emeljék a játékosaikat? Vannak európai standardok, amiket jó lenne tudomásul venni, különben nem tudunk egyről a kettőre lépni.

Milyen standardokra gondol pontosan?

Arra, hogy a BL-ben minimum 30-35 százalékos kapusteljesítménynek lennie kell, különben nehéz meccset nyerni. Egy világbajnokságon is nagyjából ez az adat elfogadható. Ezt általában hoztuk is, most viszont nem, elmaradtunk tőle.

Egy szélsőnek minimum 80 százalékos teljesítményt kell felmutatnia, különben értékelhetetlen. Átlövőnél 60 százalék a minimum, amit el kell érni. Ha ez nincs meg, egy játékos nem képes kiegyensúlyozott teljesítményre. Különösen amikor nyomás alatt játszik. Mi ezektől az adatoktól most messze vagyunk. Balog, Bodó, Bánhidi és Lékai támadásban képes egy kimagasló félidőre. Nagy kár, hogy a kézilabdában is két félidő van.

Több játékost is próbáltunk Svájcba csalni, ahol nálunk folyamatosan BL-meccseket tudnának játszani, de

egy üzleti alapon működő klub ma nem tudja felvenni a versenyt a magyar klubok fizetéseivel, amelyek szinte kivétel nélkül nem üzleti alapon működnek.

A játékosok nagyon jól keresnek, de sajnos nem egy eredményorientált rendszerben. A svájci ikont, Andy Schmidet fiatal kora óta jól ismerem, és pontosan tudom, hogy a Bundesligában minden teljesítmény alapján létezik. Hogy fordulhat az elő, hogy a Bundesliga zsinórban ötszörös MVP-jénél több játékos is jobban keres Magyarországon, mindenfajta eredménykényszer nélkül?

Nálunk középcsapatban is keresnek hasonlóan, mint ő, 10 ezer euró felett.

Sok fiatal játékos az említett hibák miatt kényelmesedik el, és most nagyon finoman fogalmaztam. Mégsem a játékosokra haragszom, ők csak egy beteg, eldeformált, nem szakmai rendszer előnyeit élvezik. A szövetség felelőssége viszont annál nagyobb, mert mégiscsak van egy szakmai alelnök, és neki kellene látnia a szakmai oldalát ennek az egésznek. Ezeket a hibákat észre kéne venni. A szövetségnek mindent meg kellene tennie, hogy a válogatott visszajusson oda, ahol volt. Ezt sajnos nem mindig érzem, mert sok az érdekellentét.

(index.hu / Ághassi Attila)