Szabó Bálint győztes gólt szerzett a Fehérvár ellen
Az Újpest 2-1-re legyőzte a vendég Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának szerda esti mérkőzésén.
Az első félidőben sokkal aktívabb és veszélyesebb volt a hazai együttes, amely hamar előnybe került és a folytatásban is rendre dolgozott ki helyzeteket. Az Újpest támadásaiban Csoboth Kevinnek jutott főszerep, ő szerezte a vezető gólt és később is többször lőtt kapura, de a szünetre a fővárosi lila-fehérek csak egygólos előnnyel vonulhattak az öltözőbe.
A kissé enerváltan futballozó Fehérvár hiába birtokolta majdnem ugyanannyit a labdát, mint riválisa, valódi veszélyt nem jelentett az újpesti kapura.
A szünetben hármas cserét hajtott végre a vendégek szakmai stábja, de a lendületes újpesti akciókkal így sem tudtak mit kezdeni. Hamarosan sikerült megdupláznia előnyét a házigazda együttesnek, erre viszont tíz perc elteltével fejesgóllal válaszoltak a fehérváriak, akik így meccsben maradtak.
A lefújásig küzdött-hajtott a vendégegyüttes, ám nem került közel az egyenlítéshez, sőt, a hosszabbítás perceire emberhátrányba is került, így nem tudott pontot szerezni Újpesten.
A fővárosi lila-fehérek ezzel megtörték rossz sorozatukat, legutóbbi négy bajnokijukon ugyanis nyeretlenek voltak.
A Fehérvár a meccs előtt három találkozó óta tartó veretlenségi szériában volt az NB I-ben, az október 17-én kinevezett Huszti Szabolcs vezetőedzőnek ez volt az első elveszített összecsapása az élvonalban a fehérvári kispadon.
OTP Bank Liga, 15. forduló
Újpest FC-MOL Fehérvár FC 2-1 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion, v: Pintér
Gól: Csoboth (8.), Szabó B. (58.), , illetve Serafimov (68.)
Kiállítva: Bamgboye (93.)
Újpest: Nikolic – Szabó B., R. Kastrati, Csongvai, Antonov – Jakobi, Mack (Boumal, 71.) – Pauljevic, Katona (Bjelos, 79.), Csoboth (Simon K., 79.) – Gouré (Jevtoski, 95.)
Fehérvár: Kovács D. – Nego (Bese, a szünetben), Serafimov, Fiola, Stopira – Pokorny, Lednev (Dárdai, 46.) – M. Kastrati (Bamgboye, 46.), Houri, Schön (Bumba, 78.) – Kodro (Szendrei, 66.)
A tabella:
1. Ferencvárosi TC 13 10 1 2 32-12 31 pont
2. Kisvárda Master Good 15 7 4 4 26-25 25
3. Kecskeméti TE 15 6 7 2 23-16 25
4. Puskás Akadémia FC 15 5 7 3 20-17 22
5. ZTE FC 14 6 3 5 24-17 21
6. Debreceni VSC 15 5 5 5 26-25 20
7. Paksi FC 14 5 3 6 24-25 18
8. MOL Fehérvár FC 15 4 4 7 16-22 16
9. Mezőkövesd Zsóry FC 15 4 4 7 18-25 16
10. Újpest FC 15 4 4 7 18-26 16
11. Budapest Honvéd 14 3 4 7 14-25 13
12. Vasas FC 14 2 6 6 12-18 12
Csütörtökön játsszák:
Budapest Honvéd-Vasas FC 19.00
(MTI)