Szász Emese aranyérmes párbajtőrben

Shares
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 6. A párbajtőrben olimpia bajnok Szász Emese örül az eredményhirdetésen a Rio de Janeiró-i 3-as Karióka Arénában 2016. augusztus 6-án. Szász Emese a 2016-os riói nyári olimpia női párbajtőrversenye döntőjében 15-13-ra győzött az olasz Rossella Fiamingo ellen. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A női párbajtőr olimpia bajnoka: Szász Emese. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Aranyérmet nyert Szász Emese párbajtőrben a riói olimpián.

A szám egyetlen magyar indulója a legjobb 32 között kapcsolódott be a küzdelmekbe, és az észt Julija Beljajeva, valamint a dél-koreai Kang Joung Mi egyformán 15-11-es, továbbá a japán Szato Nozomi fölényes, 15-4-es legyőzésével jutott el az elődöntőig, ahol a francia Lauren Rembit 10-6-ra verte.

Az aranyéremért a tavaly és tavalyelőtt is világbajnok Rossella Fiamingóval vívott. Az olasz úgy jutott tovább az elődöntőből, hogy háromtusos hátrányt dolgozott le az utolsó szakaszban a kínai Szun Ji-vennel szemben, majd a ráadásban a döntő találatot is bevitte.

A két, egyformán balkezes vívó fináléját az olasz kezdte jobban, ez első tus az övé volt, majd Szász egyenlítése után kétszer megint pontosan fejezte be akcióját. A folytatásban is maradt az egy-két találatnyi előnye, de a magyar vívó szívósan tapadt rá, 4-6-nál például látványos lábra szúrással csökkentette hátrányát. A második három perc együttes találattal kezdődött, aztán Fiamingo növelte előnyét három gyorsan kivitelezett akcióval, s ezzel már 10-6-ra, majd az ezt követő együttes találattal, 11-7-re vezetett. Szász nehéz helyzetbe került, egylámpás tusokra volt szüksége, ő pedig remek akciókkal egyre csökkentette hátrányát. A második szünet előtt aztán előbb az olasz, majd a magyar volt eredményes.
A harmadik szakasz 12-11-es Fiamingo előnyről indult, de most homlokegyenest az ellenkezője történt annak, mint ami az első pihenő után. Szász Emese ugyanis előbb gyorsan egyenlített, majd a vezetést is átvette (13-12).

[Customads id=646335]

“Elöl a penge, elöl a penge” – instruálta hangosan tanítványát Kulcsár Győző a pást mögül, a 33 éves párbajtőröző pedig végrehajtotta az utasítást, továbbra is terelte hátrébb riválisát, aki egy pengeváltásból ismét rosszul jött ki, a magyar vívó pedig eltalálta. Innentől egyetlen tusra volt szükség a riói olimpia első magyar aranyérméhez, Szász Emese pedig együttes találattal pontot tett a finálé végére.

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 6. Szász Emese örül, miután győzött az olasz Rossella Fiamingo ellen a 2016-os riói nyári olimpia női párbajtőrversenye döntőjében a Rio de Janeiró-i 3-as Karióka Arénában 2016. augusztus 6-án. Szász Emese 15-13-ra nyert és olimpiai bajnok lett. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Szász Emese örül, miután győzött az olasz Rossella Fiamingo ellen a 2016-os riói nyári olimpia női párbajtőrversenye döntőjében. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

„Épp a sírás kerülget, mert végre sikerült az, amiért évek óta dolgoztam” – mondta a magyar újságíróknak az eredményhirdetés után a láthatóan még mindig meghatódott bajnok, aki arra a kérdésre, hogy négy tusnyi hátrányban mire gondolt, azt válaszolta: úgy volt vele, ha már itt van a döntőben, mindent megtesz azért, hogy faragjon a különbségen. – „Ez az olasz lány nem tartozik a kedvenc ellenfeleim közé, a mérlegem nem túl pozitív ellen, de bíztam benne, hogy most meg lehet csípni.”

Szász azt is elárulta, hogy azért tűnhetett mosolygósnak még nagy hátrányban is, mert amiért eljött Rióba, azt már a fináléba kerüléssel megszerezte. – „Valóban, sokszor voltam görcsös korábban, most viszont felszabadultan vívtam.”

A Vasas 33 éves, egyéniben vb-második és -harmadik, Eb-bronzérmes vívója messze a legjobb eredményét érte el olimpián, mivel 2008-ban, Pekingben 12., négy éve, Londonban pedig 25. volt.

A mostani a magyar vívósport 36. aranyérme, női párbajtőrben pedig – Nagy Tímea 2000-es és 2004-es sikere után – a harmadik.

Saját bevallása szerint elkapkodta a finálé hajráját és ezért maradt alul Szász Emesével szemben a világbajnok olasz Rossella Fiamingo, a női párbajtőr riói olimpiai ezüstérmese.

„Örülök az ezüstnek, ugyanakkor sajnálom a vereséget, a döntő előtt igyekeztem nem arra figyelni, hogy most az aranyért lépek pástra” – mondta Fiamingo, s hozzátette, a legfontosabb pillanatokban Szász egyszerűen jobban vívott, mint ő.
 „Azt hiszem, egy kicsit nyugodtabbnak kellett volna maradnom, 10-6-nál nagy volt az előnyöm, de az ellenfelem innentől kezdve többször is meglepett. Talán elkapkodtam a végét” – tette hozzá az olasz vívó.

Női párbajtőr olimpiai bajnok:

   SZÁSZ EMESE (MAGYARORSZÁG)
2. Rossella Fiamingo (Olaszország)
3. Szun Ji-ven (Kína)

(MTI)

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 6. A párbajtőrben olimpia bajnok Szász Emese (k) megcsókolja aranyérmét az eredményhirdetésen, mellette a második helyezett olasz Rossella Fiamingo (b) és a bronzérmes kínai Szun Ji-ven a Rio de Janeiró-i 3-as Karióka Arénában 2016. augusztus 6-án. Szász Emese a 2016-os riói nyári olimpia női párbajtőrversenye döntőjében 15-13-ra győzött az olasz Rossella Fiamingo ellen. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A párbajtőrben olimpia bajnok Szász Emese (k) megcsókolja aranyérmét az eredményhirdetésen, mellette a második helyezett olasz Rossella Fiamingo (b) és a bronzérmes kínai Szun Ji-ven a Rio de Janeiró-i 3-as Karióka Arénában. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt