A Szeged kikapott Nantes-ban

Shares

A Szeged három góllal kikapott szombaton az előző idényben ezüstérmes Nantes otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 13. fordulójában.

A magyar csapat repülőgépe pénteken jelentős késéssel érkezett meg Franciaországba, ezért az eredeti tervektől eltérően edzés nélkül lépett pályára szombaton a Palais des Sports de Beaulieu-ben.

A csoport második helyét már korábban biztosító szegediek közül a spanyol jobbszélső, Pedro Rodríguez maradt ki taktikai okok miatt. A Nantes keretéből a világ- és Európa-bajnok Cyril Dumoulin, valamint a világbajnoki ezüstérmes norvég Espen Lie Hansen hiányzott a meccsen, amit az európai szövetség a hét rangadójának választott.

Mindkét csapat sok hibával kezdett, és bár a Szeged két góllal is vezetett, a támadásban elkövetett rontásait kihasználva a hazaiak a 21. percben – a meccs során első alkalommal – előnybe kerültek, amit a szünetig növelni is tudtak.

A második félidő elején is a Nantes kézilabdázott jobban, irányította a játékot, és 24-20-ra elhúzott. A magyar bajnoki címvédő részéről ezúttal hiányzott az átütőerő és a pontosság, csapatként és egyénileg sem teljesített a megszokott szinten. A Nantes a hajrában is kevesebbet hibázott, taktikusabb és motiváltabb volt, így megérdemelten győzött.

A hazaiak legeredményesebb játékosa a spanyol Valero Rivera volt nyolc góllal, a meccs legjobbjának pedig Nicolas Claire-t választották.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 13. forduló, B csoport:

HBC Nantes (francia) – MOL-Pick Szeged 29-26 (13-11)
Nantes: Siffert, Bonnefoi (kapusok), Auffret, Balaguer 3, Claire 5, Delecroix, Emonet 1, Feliho 1, Guillo, Gurbindo 2, Lagarde, Lazarov 2, O. Nyokas, Pechmalbec 1, Rivera 8 (4), Tournat 6.
Szeged: Sego, Alilovic (kapusok), Balogh, Bánhidi 3, Blazevic, Bodó 3, Bombac 3, Canellas 1, Gaber 1, Henigman, Källman 3, Kasparek 1, Maqueda, Sigurmansson 6 (4), Sostaric 4 (1), Zsitnyikov 1.

Február 24., vasárnap:
16:00 Motor Zaporozsje (ukrán)–Skjern Handbold (dán)
17:00 Celje Pivovarna Lasko (szlovén)–PSG Handball (francia)
17:00 PPD Zagreb (horvát)–SG Flensburg-Handewitt (német)

A csoport állása: 1. PSG 22 p, 2. Szeged 19 p, 3. Nantes 13 p, 4. Flensburg 12 p, 5. Zagreb 10 p, 6. Zaporozsje 9 p, 7. Celje 7 p, 8. Skjern 6 p

A kilenc győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel rendelkező Szeged jövő vasárnap hazai pályán a PPD Zagreb ellen zárja a BL csoportkörét.