Szeptember végére halasztották a nyitóforduló rangadóját
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 2023/24-es idénye első két fordulójának pontos programját.
Ennek alapján a szezon nyitómérkőzését az újonc MTK Budapest és a Paksi FC játssza a fővárosban, július 28-án 20 órától.
Az előző szezon arany- és ezüstérmese, azaz a Ferencváros és a Kecskeméti TE egymás elleni mérkőzését szeptemberre halasztották a nyitókörből, így a címvédő zöld-fehérek először augusztus 5-én lépnek pályára, mégpedig a Fehérvár FC otthonában.
Szóval a nyáron tíz játékost leigazoló és a Bajnokok Ligája selejtezőjében érdekelt FTC a könnyebb utat választotta. A magyar bajnokcsapat a BL selejtezőjének 1. fordulójában július 11-én a Feröer-szigeteken kezd, majd július 19-én rendezik meg a párharc visszavágóját.
A második körben július 26-án és augusztus 2-án a svéd Häcken és a walesi The New Saints párharc győztese lesz a zöld-fehérek ellenfele. A két találkozó között kellett volna megrendezni az FTC-Kecskemét rangadót.
Amennyiben a Ferencváros sikerrel veszi a második akadályt is, akkor augusztus 8-án vagy 9-én, illetve augusztus 15-én kell pályára lépnie Sztanyiszlav Csercseszov csapatának.
A Bajnokok ágán a selejtező 2. fordulójában kapcsolódik be a küzdelmekbe a norvég Molde, a ciprusi Arisz Limasszol, az FC Köbenhavn, a Dinamo Zagreb és a Galatasaray is. A harmadik körben csatlakozik még az AEK Athén és a Sparta Praha is.
Jó eséllyel ebből a hétcsapatból kerül ki az FTC 3. fordulós ellenfele.
A nyitómérkőzés új házigazdája már Szlovéniában készül
Az MTK Budapest július 3. és július 12. között Kranjska Gorában edzőtáborozik. A csapat négy edzőmeccset játszik: a horvát Hajduk Split, a szlovén NK Bravo, a szerb Csukaricski és a szlovén NK Celje ellen.
Az MTK új csapatkapitánya a mindössze 21 esztendős Kata Mihály. Az NB I-be feljutott kék-fehérek három, sokat megélt válogatott labdarúgója, Németh Krisztián, Futács Márkó és Stieber Zoltán javasolta, hogy az NB I-ben már ő legyen a csapatkapitány.
Kata Mihály az NB1.hu kérdésére elmondta, hogy „a tavalyi szezonban egyszer-kétszer felkerült a kezemre a karszalag, de akkor csak meccs közben kaptam meg, amikor például Némót lecserélték. Még csak 21 éves vagyok, de a mostani már az ötödik szezonom az MTK felnőttcsapatában, tehát már elég régóta, talán a legrégebb óta itt vagyok itt az öltözőben a mostani keretből.„
A Paksi FC már edzőmeccsekkel készült a bajnoki nyitányra, előbb hazai pályán a Vasas FC-től kaptak 3-1-re, majd 5-2-re győzték le a Siófokot.
Bognár György, a Paksi FC vezetőedzőjének értékelése: „Ez az edzőmérkőzésünk is elérte a célját. Még mindig nem az igazi csapatjátékunknál tartunk, sokkal inkább az egyéni állapotfelméréseknél, ki milyen teljesítményre képes… Sajnos van egy-két izomfáradtságunk, amivel nem számoltunk, illetve jobb lett volna elkerülni. Gyakorlatilag azonban ez az az időszak, amikor terhelést kell adni a srácoknak, hiszen később erre már nem lesz lehetőségünk.„
OTP Bank Liga
1. forduló
Július 28., péntek:
MTK Budapest-Paksi FC 20.00
Július 29., szombat:
Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia FC 18.00
Újpest FC-Fehérvár FC 20.15
Július 30., vasárnap:
ZTE FC-Kisvárda Master Good 20.00
Július 31., hétfő:
Debreceni VSC-Mezőkövesd Zsóry FC 20.00
Szeptember 27., szerda:
Ferencvárosi TC-Kecskeméti TE 19.00
2. forduló
Augusztus 4., péntek:
Puskás Akadémia FC-Újpest FC 20.00
Augusztus 5., szombat:
Mezőkövesd Zsóry FC-Diósgyőri VTK 17.45
Fehérvár FC-Ferencvárosi TC 20.00
Augusztus 6., vasárnap:
Paksi FC-Debreceni VSC 17.45
ZTE FC-MTK Budapest 20.00
Augusztus 7., hétfő:
Kecskeméti TE-Kisvárda Master Good 20.00
Az M4 Sport az összes mérkőzést élőben közvetíti.
Forrás: MTI