Szétlövésben az UTE nyerte a derbit

Shares

Szétlövésben az UTE legyőzte ősi riválisát, a vendég Ferencvárost a jégkorong Erste Liga szombati játéknapján.

Sok kiállítást hozott a meccs, de két harmadig kimaradtak az emberelőnyök. A 37. percben egy kapu előtti kavarodásból és védelmi hibából megszerezte a vezetést a vendégcsapat a kapitány Nagy Gergő révén. A harmadik felvonás elején létszámfölényben Kovács Alex egyenlített. A folytatásban már nem esett gól, a rávezetésekben a hazaiak voltak jobbak.

Virág Csaba, az UTE vezetőedzője

„Ki-ki mérkőzés volt, volt olyan periódus, amikor mi nyomtunk, volt amikor az FTC, úgyhogy az, hogy büntetőpárbajig ment, az abszolút korrekt lefolyása volt a mai napnak. Ez a magyar hoki ünnepe volt, fantasztikus hangulattal mindkét részről. Mi nagyon köszönjük a szurkolóknak, hogy kijöttek, sokat hozzátettek ahhoz, hogy a mai mérkőzésen nyerjünk. Óriási öröm, hogy sikerült, de dolgozunk tovább, készülünk a hétfői
mérkőzésre.”

Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője

„Mindkét csapat mindent kitett a jégre, ez egy igazi derbi volt. Ki-ki meccs volt, csak egy-egy apró dolog döntötte el. Az Újpest csinált a védekező harmadban egy hibát, amit mi kihasználtunk, utána mi is csináltunk emberhátrányban egy hibát, amit kihasznált az UTE. Ennyire szoros volt a meccs, utána csak gyűrtük egymást, senki sem tudott gólt lőni, és ugyanez volt három a háromban is. A büntetőlövésekből pedig az Újpest jött ki jobban, így látszott, hogy milyen apró dolgokon múlik egy derbi. Nem szeretünk kikapni, pláne az Újpesttől, de mérgelődünk ma, holnaptól pedig a hétfői meccsre koncentrálunk, ahol nagyon fontos dolgunk lesz.”

A válogatott hátvéd, Wehrs Kevin mesterhármassal és gólpasszal járult hozzá a DVTK Jegesmedvék 5-3-as győzelméhez a vendég Gergyói HK ellen.

Szilassy Zoltán, DVTK Jegesmedvék vezetőedzője

„Kétségtelen, hogy egy fordulatos party volt. Nagyon jól kezdtünk, eredményesen dolgoztunk, utána rengeteg kiállítást kaptunk ami megölte a  tempónkat. 5 az 5 ben kiválóan jégkorongoztunk, nem szabad ennyi szabálytalanságot elkövetni, nem tudom megmondani jelen pillanatban, hogy jogosak-e ezek a fújások vagy sem, de ezt megfogjuk nézni. Talán ez volt az első olyan mérkőzés, hogy nem működött annyira a hátrányos játékunk. Okosabban kell dolgoznunk az ütőkkel, hogy ne kapjunk ennyi kiállítást és akkor talán könnyebb lett volna.”

Tokaji Viktor, a Gyergyói HK vezetőedzője

„Kicsit nehezen értünk bele ebbe  a mérkőzésbe, magasabb fokon kezdett a GYHK. Tulajdonképpen a második harmadra sikerült megtalálnunk saját magunkat. Szükségszerű volt az, hogy az emberelőnyös játékunk ilyen jól működjön és át tudjuk venni a kontrollt a mérkőzés felett. 3 – 1 es Gyergyói vezetésből tudtunk fordítani. A mérkőzés érzelmi részét a magunk irányába tudtuk fordítani. Az volt az érzésem, hogy nem gondolkodunk semmin csak élvezzük a játékot.”

A házigazda Dunaújvárosi Acélbikák csapata az új ajkai jégpályán hosszabbításban 4-3-ra győzte le a MAC HKB Újbuda együttesét.

A mérkőzést a magyar szövetség közelmúltban indított új sorozata, az Erste Liga Matiné keretében rendezték Ajkán, a szurkolók számára egész napos színes programokat szerveztek. 

Az Acélbikák az alapjátékidőben háromszor vezettek, a fővárosiak háromszor egyenlítettek. A harmadik harmadban Szappanos Dávid és Csollák Márkó verekedése miatt állt a játék, majd a ráadásban Szűcs István gólja döntött.

Leo Gudas, a DAB vezetőedzője

„Nagyon jó védőmunkát mutattak be ma a srácok, hatvan percen keresztül erősek voltunk. Háromszor vezettünk, talán szerezhettünk volna három pontot is, de nagyon örülünk a kettőnek is. Kovács Dávid remekül védett, kulcsfontosságú volt a hosszabbításban kivédekezett emberhátrány, nagyon jó munkát végeztünk.”

Kangyal Balázs, az Újbuda vezetőedzője

„Tegnap este kemény meccset játszottunk a Brassóval, szóval nem voltunk teljesen fittek, de ezzel együtt is gratulálok a Dunaújvárosnak a győzelemhez. Domináltunk a mérkőzésen, többet lőttünk kapura, több helyzetünk volt, de ők jobban értékesítették azokat a lehetőségeket, amik előttük adódtak, ezért tulajdonképpen megérdemelten vitték el a kettő pontot.”

Jégkorong Erste Liga:

UTE – FTC-Telekom 2-1 (0-0, 0-1, 1-0, 0-0), szétlövés után
Gól:
Kovács Alex (43., emberelőnyben), Jack Henry Suter (65., büntető), ill. Nagy Gergő (37.)

DVTK Jegesmedvék-Gyergyói HK 5-3 (1-3, 2-0, 2-0)
Gól:
Wehrs Kevin (8., 25., 53. mindhármat emberelőnyben), Galanisz Nikandrosz (39., kettős emberelőnyben),Kayle Lindsay Doetzel (60.), ill. Vincze Péter (6., emberelőnyben), Bodó Christopher (7.), Orbán Brance (19.)

Dunaújvárosi Acélbikák-MAC HKB Újbuda 4-3 (1-1, 2-2, 0-0, 1-0), hosszabbítás után 
Gól:
Szűcs István (1., 64., ), Lőczi Árpád (26.), Dannil Bubnov (37., emberelőnyben), ill. Schlekmann Márk (6., 38.), Jakub Izacky (30.)

A tabella:
 1.  SC Csíkszereda              22 16   1   2   3 107-61  52 pont
 2.  UTE                         22 13   5   2   2  71-36  51
 3.  FTC-Telekom                 21 14   1   2   4  70-35  46
 4.  MAC HKB Újbuda              22 12   2   3   5  89-60  43
 5.  Gyergyói HK                 21 12   3   –   6  94-73  42
 6.  Brasov Wolves               22  9   –   2  11  80-83  29
 7.  DEAC                        22  8   1   2  11  75-74  28
 8.  UNI Győr ETO HC             22  7   –   3  12  66-75  24
 9.  DVTK Jegesmedvék            21  4   1   1  15  44-75  15
10.  Dunaújvárosi Acélbikák      19  3   2   –  14 47-100  13
11.  Titánok                     20  2   1   –  17 34-105   8

Forrás: MJSZ/MTI