Szoboszlai góljával előzött az RB Leipzig, Sallai Roland duplázott a Bochum ellen
A Bundesliga 30. fordulójában idegenben győzött a Bayern München, a Hertha Berlin, az 1. FC Köln és az RB Leipzig is.
Szombaton a Borussia Parkban a francia Anthony Modeste révén már az 5. percben vezetést szerzett az 1. FC Köln. A 20. percben az osztrák Florian Kainz, majd negyedóra elteltével honfitársa Dejan Ljubicic is bevette a svájci Yann Sommer kapuját. Ezzel el is dőlt a mérkőzés sorsa, a svájci Breel Embolo a 85. percben csak szépíteni tudott.
A Hertha Berlin Suat Serdar egyetlen találatával nyert Augsburgban. A Freiburg hazai pályán fogadta a Bochum csapatát és Lukas Kübler már azaz ötödik percben bevette Manuel Riemann kapuját.
A 16. percben Sallai Roland jó becsúszását követően tudott kontrázni a Freiburg, végül visszakerült hozzá a labda, ő pedig jobbról, éles szögből nem a passzt, hanem a lövést választotta, és gyönyörűen lőtte ki a hosszú alsó sarkot.
A második félidőben saját maga és csapata góljainak számát is tudta növelni Sallai Roland: Csong Vu Jong szépen forgatta meg a védőjét a bal oldalon, ahonnan középre adott, Sallai pedig két bochumi között tudott eredményesen fejelni.
A magyar játékos legutóbb 2020 decemberében a Schalke 04 otthonában duplázott a német élvonalban.
Vasárnap az RB Leipzig a BayArénában szerepelt, a találkozó egyetlen gólját Szoboszlai Dominik szerezte, aki a 16-oson belül csapott le a labdára és 13 méterről, jobb külsővel a jobb felső sarokba helyzett. A gólpasszt Christopher Nkunku adta.
Bundesliga, 30. forduló:
Borussia Mönchengladbach – 1. FC Köln 0-2 (0-3)
Gól: B. Embolo (85.), ill. A. Modeste (5.), F. Kainz (20.), D. Ljubicic (34.)
Augsburg – Hertha Berlin 0-1 (0-0)
Gól: S. Serdar (49.)
Borussia Dortmund – Freiburg 6-1 (5-0)
Gól: T. Rothe (24.), A. Witsel (26.), M. Akanji (28.), E. Can (34.), E. Haaland (38., 54.), ill. R. Baku (81.)
Freiburg – VfL Bochum 3-0 (2-0)
Gól: L. Kübler (5.), Sallai Roland (16., 53.)
Arminia Bielefeld – Bayern München 0-3 (0-2)
Gól: J. Laursen (10., öngól), A. Gnabry (45.), J. Musiala (85.)
Union Berlin – Eintracht Frankfurt 2-0 (2-0)
Gól: T. Awoniyi (17.), G. Primal (20.)
Bayer Leverkusen – RB Leipzig 0-1 (0-0)
Gól: Szoboszlai Dominik (69.)
FSV Mainz 05 – VfB Stuttgart 0-0
Hoffenheim – Greuther Fürth 0-0