Szöllősi Imre vallotta: Kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes!
Ritka eredményes kajakos távozott életének 82. évében az élők sorából Szöllősi Imre személyében. Két olimpiai ezüstérme mellett szerzett egy bronzérmet is az ötkarikás játékokról. Világbajnok lett, kétszeres vb-második helyek mellett nem kevesebb, mint öt Európa-bajnoki címet is begyűjtött, egyéb Eb ezüst- és bronzérmek mellett. Rossz magyar szokás szerint Szöllősit is évtizedek óta a feledés homálya borította, egészen mostanáig. Szomorú távozását követően is csak néhány sorban méltatták – a jochapress.hu megpróbál illő módon elbúcsúzni tőle.
Szöllősi Imre (fotó: jochapress)
Személyesen egyszer találkoztunk, telefonon többször beszélgettünk. Mint a korábbi, hasonlóan nagy egyéniséggel volt találkozásaim, ez is nagyon érdekes és tartalmas volt. Persze ahhoz, hogy valaki megnyíljon, rá kell szánni az időt, akár 2-3 órát is. A vele készült mélyebb interjú szerkesztett, rövidített változata alább olvasható, akit érdekel ennek a nagy formátumú sportembernek az élete.
Szöllősi ideális módon gazdálkodott az idejével, hiszen mire befejezte az aktív sportolást, párhuzamosan meg is védte diplomáját a közgazdasági egyetemen.
– Bár aktív életemben végig közgazdászként dolgoztam, de nem erre a pályára készültem – mesélte. – Először ugyanis szülész-nőgyógyász szerettem volna lenni – közölte budaörsi házában Szőllősi. – Ám egy alkalommal sikerült bejutnom az újpesti kórház bonctani részlegébe, ahol elment a kedvem az orvoslástól.
– Ez 1959-ben történt, a kajakozással már korábban eljegyezte magát.
– 1956. decemberében, amint lehetett egy kicsit mozogni, egy osztálytársam hívott el magával a Budapesti Kinizsi (a Ferencváros akkori neve volt ez) csónakházába, de hónapokkal később átmentem az Újpesti Dózsába. Két évvel később már Eb-aranyérmeket szereztem, amelyek csak a rendkívül kemény, gyerekkori alapoknak köszönhetően születhettek meg. Édesanyám négy gyerekkel maradt ott özvegyen. Mindent csináltam, amit csak lehetett. A felnőttek által sem könnyen forgatott „szívlapáttal” is dolgoztam vagonok kirakásánál…1959-ben már négy felnőtt bajnoki címet szereztem. Leérettségiztem, majd a duisburgi Eb-n K-1 ezer- és K-2 tízezer méteren is első lettem.
– Első olimpiáján, 1960-ban, Rómában viszont csak ezüstérmek születtek.
– Keményen, a mai viszonyokhoz képest spártai körülmények között készültünk Ráckevén. A „nagy meló” megvolt, esélyes is voltam, de szakmai baklövések is kellettek ahhoz, hogy ne lehessek aranyérmes. A félsikerekben benne volt az is, hogy Granek István kapitány állandóan igyekezett a klubérdekeit (FTC) is érvényre juttatni. Az egyértelműen jobb Szöllősi-Fábián László duóval szemben a Szente-Mészáros kettőst favorizálta. Öcsivel csak 1961-ben ülhettünk össze – az eredmény két Eb-aranyérem lett.
– 1963 januárjában disszidált, az év végén hazajött, majd katona lett, így Tokióban csak leszerepelhetett.
– Öt hónapom maradt a felkészülésre, ezért a szerényebb helyezések után már csak 1968-ban, Mexikóvárosban bízhattam. – Ott is bejöttek szakmai melléfogások, ezért is született csak bronzérem. A negyedik olimpiai lehetőségről (München, 1972) már én mondtam le.
– Hogyan alakult a civil élete?
Szöllősi Imre korábbi kedvencével (fotó: jochapress)
– Második feleségemtől van egy „negyvenes” fiam és egy unokám. 1976-ban felhúztuk ezt a budaörsi házat, amely azóta sincs igazán készen. Gyengécske autók után mindig Toyotáim voltak. A legfontosabbnak a kutyák szeretetét tartom. Meggyőződéssel vallom, hogy kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes!
Kajakos társai ez év októberében látták utoljára az újpesti öbölben Szöllősit, aki legeredményesebb partnere, Fábián László Emlékversenyén drukkolt unokájának.
Most, komoly sikerekkel a háta mögött, végleg elment. Őrizzük Szöllősi Imre emlékét, ő pedig nyugodjon békében!
(jochapress / Jocha Károly)
