Szolnok-Szeged finálé lesz a férfi kosárlabda Magyar Kupában

Shares

A Szolnok lesz a Szedeák döntős ellenfele a Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupában.

Fotó: Girgász Péter/MKOSZ

Vojvoda Dávid lendületes és ponterős játékéra építve a Fehérvár ragadta magához a kezdeményezést, a Szeged azonban gyorsan magára talált, és onnantól kezdve kiegyenlített volt az összecsapás. A negyedik negyedet ötpontos előnnyel kezdte az Alba, amely hat és fél perccel a vége előtt kialakította a találkozó legnagyobb különbségét, amikor 11 ponttal vezetett (51-62).

A Szeged viszont ismét rendezte sorait, és bő három perc alatt fordított. A fehérváriak játéka teljesen szétesett, miközben a szegedieknek minden bejött, így a negyedik negyed utolsó hat percét 25-5-re nyerték, és a végjátékra nem is maradt izgalom.

A szegedieknél Justin Alston 21, Tayler Persons 16, míg Keandre Cook 15 ponttal zárt, a fehérváriaktól Vojvoda 15 pontig jutott.

Simándi Árpád, a Szedeák vezetőedzője

„Úgy gondoltam, hogy az a csapat tudja megnyerni a meccset, amelyiknek több energiája marad a végére: azt viszont nem tudom, mi honnan vettünk a végén energiát. Az utolsó öt percben elképesztőt játszottunk, az egész csapatnak jár a dicséret, újabb történelmet írunk!”

Keandre Cook 15 pontja mellett leszedett 6 lepattanót

„Két nagyszerű csapatot győztünk le, egyik meccsen sem mi voltunk az esélyesek. Tudtuk, ha összetartunk és hallgatunk az edzői utasításokra, akkor bármi megtörténhet, most pedig nagyon boldogok vagyunk, hogy ez sikerült.”

A második elődöntőt a Kecskemét kezdte jobban, amely az első játékrész végére tízpontos előnyre tett szert. A második negyedben aztán feléledt az addig gyenge támadójátékot produkáló Szolnok, majd a 12 ponttal megnyert harmadik felvonással átvette az irányítást, végül az 57 pontot hozó záró részben növelte előnyét.

A Szolnokban Bojan Subotic 24, Roko Badzim 19 ponttal zárt, a Kecskemétben a mezőny legeredményesebb játékosaként Xavier Pollard 32 pontig jutott.

Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupa

Elődöntő:

Naturtex-SZTE-Szedeák – Alba Fehérvár 77-67 (21-20, 15-17, 13-17, 28-13)
Szedeák:
Persons 16/3, Szatmári, COOK 15/6, BOGNÁR 11/3, ALSTON 21. Csere: Balogh 2, Davis 7/3, Keller 5/3, Kerpel-Fronius, Filipovics, Mayer.
Alba Fehérvár: Pongó 3/3, Vojvoda 15/9, Lukács 10/3, SZABÓ 11/3, Davis 8. Csere: Stark 5/3, Takács, Smith 10/6, Omenaka 5.V

Szolnoki Olajbányász – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 92-81 (9-19, 27-21, 26-14, 30-27)
Szolnok: Pongó 5, Badzim 19/6, Kovács 6/6, Subotic 24/9, Taiwo 4. Csere: Young 15/6, Pallai 2, Rudner 3/3, Cummings 6, Cakarun 8, Gilszki -.
Kecskemét: Pollard 32, Milutinovics 4/3, Klobucar 11/3, Kucsera -, Karahodzsics 8. Csere: Wittmann 18/15, Dramicsanin 6/3, Fazekas -, Kiss 2, Lukács -, Tóth -.

A szombati program:
    
A 3. helyért: 
Alba Fehérvár – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, 17.00

Döntő: 
Naturtex-SZTE-Szedeák – Szolnoki Olajbányász, 19.30