Tíz év edzősködés után lett evezős utánpótlás szövetségi kapitány ifj. Pergel László
Ifj. Pergel László úgy lett U-kapitány az evezős szövetségben, hogy továbbra is vezetőedző marad a Csepel EK-ban.
Sporthírek
Ifj. Pergel László úgy lett U-kapitány az evezős szövetségben, hogy továbbra is vezetőedző marad a Csepel EK-ban.
Az evezősök tíz évre terveznek, évenként számba veszik, mit valósítottak meg.
Az evezősök új utánpótlás szövetségi kapitánya, ifj.- Pergel László össze tudja egyeztetni tennivalóit a csepeli klubjában meglévő kötelezettségeivel.
Lőrincz Attila szerint a téli hónapokat sokkal jobban ki kell használniuk evezőseinknek.
Az egyetemi sportélet erősítése a sportért felelős államtitkárság számára kiemelt jelentőségű, és az élethosszig tartó sportolás legalább annyira fontos, mint az élethosszig tartó tanulás.
A Magyar Evezős Szövetség döntése értelmében szombattól a felnőtteknél Lőrincz Attila, az utánpótlásban pedig ifj. Pergel László tölti be a szövetségi kapitányi posztot.
A 18. helyen zárta a Simon Béla, Juhász Adrián egység a férfi kettesek versenyét az evezősök racicei világbajnokságán.
A Szabó Bence, Furkó Kálmán könnyűsúlyú kettes ezüstérmet nyert pénteken az evezősök racicei világbajnokságán.
A szerdai programban érintett négy magyar egység közül egyiknek sem sikerült a legjobb tizenkettő közé kerülni az evezősök racicei világbajnokságán.
Galambos Péter és Tamás Bence futamgyőztesként jutott középdöntőbe férfi könnyűsúlyú kétpár versenyszámban az evezősök racicei világbajnokságának második versenynapján.
Szabó Bence és Furkó Kálmán a negyedik idővel jutott A döntőbe a férfi könnyűsúlyú ketteseknél az evezősök racicei világbajnokságának második versenynapján.
A Losonczi Tibor által „mixelt” négyevezős végül ezüstérmet szerzett Mexikóvárosban.
A 45-szörös bajnok Alliquander Anna a kora reggeli evezéseket szereti a legjobban.
Hét egységben tizenkét magyar evezős vesz részt a racicei világbajnokságon, melyet szeptember 17. és 25. között rendeznek meg.