Útra keltek az első magyar atléták is
A magyar atléta-válogatott első csoportja is útra kelt a XXXII. nyári olimpiai játékokra.
Sporthírek
A magyar atléta-válogatott első csoportja is útra kelt a XXXII. nyári olimpiai játékokra.
A hétvégén rendezik az atlétikai csapat Európa-bajnokságot, amelynek harmadik vonalában a magyar együttes is harcba száll a feljutásért.
Kozák Luca 12.81 másodperces eredménnyel teljesítette az olimpiai szintet 100 méteres gátfutásban.
A gátas Szűcs Valdó sérülése nem jött rendbe, míg a 800-as Bartha-Kéri Bianka PCR-tesztje pozitív eredményt hozott.
Jelenleg 21 fős a jövő heti fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon induló magyar csapat, de a létszám még nőhet.
Akár húszfős vagy nagyobb is lehet a márciusi fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon induló magyar csapat.
A magyar atlétika első világbajnoka csütörtökön jelentette be, hogy februárra várják férjével, Tajti Zsolttal első gyermeküket.
A sportoló, az orvosi, a szakmai stáb, illetve a szövetség vezetése úgy döntött, hogy nem kockáztatja meg, hogy rásérüljön.
A nevezési listán a hétpróbázó Krizsán Xénia áll a legelőkelőbb helyen, 6619 pontos, júniusban elért országos csúcsával a negyedik.
Krizsán Xénia olimpiai indulási jogot szerzett hétpróbában az ausztriai Götzisben rendezett atlétikai versenyen.
A címvédő Márton Anita éremért utazik a pénteken kezdődő glasgow-i fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságra, amelyen 13 magyar versenyző vesz részt.
A sportszakmai igazgató szerint a 2023-as budapesti vb nagy lehetőség a magyar atlétikának.