Nebojsa Vignjevic a Honvéd új vezetőedzője
A korábban évekig Újpesten dolgozó 53 éves szerb szakember a vasárnap menesztett Horváth Ferencet váltja az együttes élén.
Sporthírek
A korábban évekig Újpesten dolgozó 53 éves szerb szakember a vasárnap menesztett Horváth Ferencet váltja az együttes élén.
Új klubjának honlapja szerint a támadó középpályás szerződése két idényre szól, és további két évvel meghosszabbítható.
A következő idényben is a februárban kinevezett Horváth Ferenc lesz a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának a vezetőedzője.
Horváth Ferenc lett a Budapest Honvéd vezetőedzője – jelentette be hivatalos honlapján a kispesti klub.
Nagy Dominik tízszeres válogatott labdarúgó a Budapest Honvéd csapatához igazolt kedden.
Magyar válogatott támadóval erősödik a Budapest Honvéd FC kerete, Balogh Norbert kettő plusz egy évre írt alá Kispesten.
A középpályás még tagja volt a 2017-ben Marco Rossi vezetésével magyar bajnoki címet ünneplő Honvédnak.
Új vezetőedzővel kezdi meg a felkészülést a Budapest Honvéd FC a 2020–2021-es szezonra, a kispesti klub kettő plusz egy éves megállapodást kötött Bódog Tamással.
Dajka László kiemelte: most jött el az ideje, hogy a Honvédnál vállaljon szerepet, és nagyon bízott benne.
Mendelényi Dániel klubtulajdonos a keddi sajtótájékoztatón kiemelte: nem adják fel a jogi harcot, és bár nem kizárt, hogy „ezt a mérkőzést nem a Budapest Honvéd nyeri meg”, de attól még igazuk lehet.