A Ferencváros után a svéd, majd a norvég bajnokot is legyőzték a feröeri hősök
A feröeri villanyszerelők csapata példát mutat az „agyonpénzelt” profi labdarúgóknak.
Sporthírek
A feröeri villanyszerelők csapata példát mutat az „agyonpénzelt” profi labdarúgóknak.
A nemzetközi kupasorozatokban újonc magyar csapat az északmacedón Jasir Asani duplájával a szünetig egygólosra csökkentette az idegenben összeszedett hátrányát…
A MOL Fehérvár FC kiütéses, 5-0 arányú győzelmet aratott hazai pályán a moldovai Petrocub Hincesti ellen a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójának első mérkőzésén.
Az ukrán szakember hozzátette keményen kell készülniük, ugyanis a csoportkörben Magyarországot kell képviselniük a klubfutball legmagasabb szintjén.
Legutóbb a 2009/10-es idényben volt magyar csapat a BL főtábláján, akkor a Debrecennek sikerült ez.
Szerhij Rebrov vezetőedző szerint a Ferencváros számára a keddi visszavágó sem lesz könnyebb, mint a Molde elleni párharc múlt heti első felvonása volt.
A visszavágót jövő kedden 21 órától rendezik a Groupama Arénában. A párharc győztese a BL főtáblájára, a vesztese pedig az Európa-liga csoportkörébe jut.
Kovács Péter 18 éve érkezett Norvégiába, nyolc együttesben játszott, és volt gólkirály is a skandináv országban.
Lovrencsics: „Teljesen más a műfű, mint a rendes gyep. Nem készültünk otthon műfüvön, mert tudjuk, hogy itt teljesen másmilyen az, mint az otthoni.”
Huszonöt évvel a Ferencváros Bajnokok Ligája-menetelését követően a zöld-fehér csapat újra bejuthat a legrangosabb európai klubfutball-sorozat főtáblájára.
A Molde-FTC playoff párharc első mérkőzését szerdán 21 órakor rendezik Norvégiában, a budapesti visszavágóra szeptember 29-én, ugyancsak 21 órától kerül sor.
A labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében három kört sikerrel teljesítő Ferencvárosi TC következő ellenfele a norvég bajnok lesz.