Magyar győzelem a svédek ellen a teniszpályán is
Nagy Adrienn és Szabanin Natália is megnyerte egyes mérkőzését, majd a páros is magyar sikerrel zárult, így a női teniszválogatott 3-0-ra győzött a svéd csapat ellen.
Sporthírek
Nagy Adrienn és Szabanin Natália is megnyerte egyes mérkőzését, majd a páros is magyar sikerrel zárult, így a női teniszválogatott 3-0-ra győzött a svéd csapat ellen.
A válogatott a folytatásban a 7-9. helyért játszik. A csütörtöki szünnapot követően pénteken a svédek, szombaton a törökök lesznek az ellenfelek.
Az utolsó csoportkörben Dánia az ellenfél, amelyben a Grand Slam-bajnok és volt világelső Caroline Wozniacki hétfőn sérülés miatt feladta meccsét, és a magyarok ellen sem nevezték.
A csoportkörben Nagyék kedden az első játéknapon szintén nyertes osztrákokkal találkoznak, míg szerdán a dánokkal csapnak majd össze az A jelű kvartettben.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a vasárnapi sorsoláson Ausztria, Bulgária és Dánia lett Palágyi Miklós kapitány együttesének az ellenfele az A jelű kvartettben.
A magyar válogatottat így Babos Tímea (160.), Stollár Fanny (282.), Szabanin Natália (581.) és Nagy Adrienn (717.) alkotja.
A Hungarian GP selejtezője szombaton kezdődik a Római Teniszakadémián, a WTA 250-es verseny főtáblás mérkőzéseit hétfőtől rendezik.
A délutáni fináléban a világranglista 84. helyén álló Fucsovics – a verseny első kiemeltje – 6:4, 5:7, 6:2-re nyert Marozsán Fábián ellen.
Másodikként Fucsovics Márton és Stollár Fanny jutott a tenisz Budapest Kupa vasárnapi döntőjébe.
Az ausztrál játékos pályafutása első Grand Slam-trófeáját szerezte meg.
Makk Péter egyesben a nyolc között búcsúzott, Nagy Adrienn pedig párosban bejutott a negyeddöntőbe a junioroknál a francia nyílt teniszbajnokságon.
A három magyar közül csak Arn Grétának sikerült győznie az egyes selejtezőjének első fordulójában.
A tehetséges versenyző a Magyar Tenisz Szövetségtől szabadkártyát kap a februárban a BOK Csarnokban sorra kerülő, 250 ezer dolláros WTA-torna selejtezőjére.
Nagy Adrienn és japán játékostársa, Nacumi Kavagucsi megnyerte a junior lány párosok döntőjét a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon.