Az NB II-es szereplésért játszhat az Iváncsa KSE
A Magyar Labdarúgó Szövetség kedden elkészítette a Merkantil Bank Liga-szereplésért kiírt osztályozó párosításait, melyek első mérkőzéseit vasárnap játsszák.
Sporthírek
A Magyar Labdarúgó Szövetség kedden elkészítette a Merkantil Bank Liga-szereplésért kiírt osztályozó párosításait, melyek első mérkőzéseit vasárnap játsszák.
Beke Péter szívesen visszatérne a Ferencvárosba, emellett egyik legnagyobb célja, hogy bekerüljön a felnőtt válogatottba.
A feljutóhelyen álló MTK 1-0-ra kikapott Tiszakécskén a labdarúgó NB II 34. fordulójának csütörtöki játéknapján.
Zsóri Dániel, az MTK Budapest Puskás-díjas labdarúgója csütörtökön már pályára léphet a két héttel ezelőtt elszenvedett fejsérülését követően.
A DVTK bebiztosította feljutását a labdarúgó élvonalba, miután az NB II 33. fordulójának vasárnapi játéknapján 3-2-re győzött Kozármislenyben.
A listavezető Diósgyőr az utolsó percben kapott gól miatt 1-1-es döntetlent játszott a vendég és 15. Mosonmagyaróvárral a labdarúgó NB II 32. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.
Az első helyen álló Diósgyőr a hajrában lőtt góllal győzött a kupadöntős Budafok vendégeként, a második MTK viszont meglepetésre kikapott a Haladástól a labdarúgó NB II 31. fordulójának csütörtöki játéknapján.
Az MTK Budapest 2-1-re nyert Győrben a labdarúgó NB II 30. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.
Az MTK házigazdaként 2-1-re legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó NB II 29. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.
Az MTK hazai pályán 4-2-re legyőzte az eddig éllovas Diósgyőrt a labdarúgó NB II 27. fordulójának hétfő esti rangadóján, ezzel átvette a vezetést a tabellán.
A listavezető Diósgyőr 1-0-ra kikapott a középmezőnyhöz tartozó Kazincbarcika otthonában a labdarúgó Merkantil Bank Liga 25. fordulójában.
Olaszországból igazolt fiatal, magyar korosztályos válogatott kapust a DVTK. A 196 centiméter magas Senkó Zsombor három évet töltött a Juventusnál, ahol többek között Gianluigi Buffontól és Wojciech Szczęsnytől tanult.
A másodosztályú labdarúgó-bajnokság harmadik helyén álló MTK Budapest vasárnap a második Pécsi MFC-t fogadja a Hungária körúton.
A Pécs házigazdaként 4-3-ra legyőzte a Diósgyőrt a labdarúgó NB II ötödik fordulójának hétfői zárómérkőzésén.