Simona Pop is hazaérkezett
Magyar és román feliratú plakáttal fogadták pénteken a szatmárnémeti vasútállomáson a román női párbajtőrcsapattal olimpiai aranyérmes Simona Popot.
Sporthírek
Magyar és román feliratú plakáttal fogadták pénteken a szatmárnémeti vasútállomáson a román női párbajtőrcsapattal olimpiai aranyérmes Simona Popot.
Csampa Zsolt: „A médiában csak egy érmet jósoltak a magyar vívócsapatnak, de ezen csak mosolyogtunk.”
Lőrincz Viktor birkózó szerint a szabályokkal szembemenő ítéletek születtek a Rio de Janeiró-i olimpián a kötöttfogásúak 85 kilogrammos súlycsoportjának bronzmérkőzésén, amelyen végül kikapott.
Kozák Danuta kajakozó úgy véli, ötszörös olimpiai bajnokként is minden ugyanolyan számára, mint a Rio de Janeiró-i ötkarikás játékok előtt.
Hiába az olimpiai bajnoki cím, Szász Emese továbbra is magázza edzőjét, Kulcsár Győzőt.
Kovács Tamás korábbi vívó szövetségi kapitány volt Szombathy Pál műsorvezető vendége a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban
Kozák Danuta ötszörös olimpiai bajnok kajakost a folytatást illetően motiválja, hogy négy év múlva Tokióban mindhárom riói címének megvédésével a legeredményesebb magyar olimpikonná válhat.
A magyar csapat tagjai vastaps és hangos éljenzés közepette, a háromszoros olimpiai arany- és egyszeres ezüstérmes Hosszú Katinkával, és edző-férjével, Shane Tusuppal az élen vonultak be csarnokba.
Hazatért kedden az olimpiáról a kajakos Kozák Danuta, aki három aranyérmet nyert Rio de Janeiróban.
Elköszönt itthon, férjhez ment az amerikai Rami Zurhoz és az Egyesült Államok színeiben kezdett el kajakozni hét évvel ezelőtt Fazekas Krisztina. Az akkor húszas évei vége felé járó klasszis talán maga sem hitt benne, hogy egyszer kétszeres olimpia bajnok lesz belőle.
Nagy küzdelmet és magas színvonalú játékot hozott az olimpia férfi kézilabda döntője, amelyen Dánia legyőzte Peking és London bajnokát, Franciaországot.
A Maracana Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXI. nyári olimpia Rio de Janeiróban.
Sorozatban harmadszor, összességében 15. alkalommal az Egyesült Államok csapata nyerte az olimpiai férfi kosárlabdatornát.
Dánia története során először megnyerte az olimpiai férfi kézilabdatornát.