Selmeci Attila: nem az a legény, aki adja a pofonokat, hanem aki állja
Selmeci Attila keményen fogalmaz.
Sporthírek
Selmeci Attila keményen fogalmaz.
Nem volt könnyű lelket verni Milák Kristófba
Milák Kristófot alaposan legyengítette a vírus támadása.
Virth Balázs a pozitívumokat keresi az olimpia elhalasztásában.
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke azt mondta, kicsit felelőtlennek gondolja, hogy új dátumot adott meg a LEN, hiszen az olimpia miatt lehetséges, hogy még egyszer változtatni kell majd az időponton.
A Budapesti Honvéd úszója az International Swimming League-en Hosszú Katinka csapatának tagjaként fog szerepelni.
Sós Csaba szerint Milák Kristóf rúddal hat métert is átugrott volna.
Milák Kristóf edzője, Selmeci Attila szerint tanítványa 200 méter pillangón úszott világcsúcsa az évszázad egyik legnagyobb eredménye.
Alig három héttel azután, hogy a MÚSZ elküldte Lausanne-be a honosításhoz szükséges valamennyi dokumentumot, a nemzetközi szövetség központjából máris megérkezett a zöld jelzés.
Remekül kezdődött és ugyanígy zárult az úszó Milák Kristóf idénye.
A Budapesti Honvéd SE-ben folytatja pályafutását Milák Kristóf háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok, Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes úszó.
Egerszegi Krisztina testvére, Egerszegi Klára szerettette meg Milák Kristóffal az úszást, s kiváló szakemberek segítségével lett ezüstérmes a budapesti világbajnokságon.
Tizenhat évesen első felnőtt úszóbajnokságán sorra dönti egyéni rekordjait Egerszegi Krisztina nagyobbik fia, Vigassy Bálint.
Mindössze három hónap után befejeződött a munkakapcsolat a szakfelügyelői pozíciót október elsejétől betöltő Selmeci Attila és az úszó szövetség között. A miértről az érintettet és Gyárfás Tamást, a MÚSZ elnökét kérdeztük. Az utanpotlassport.hu az elsők...