Lőrincz Tamás magabiztos teljesítménnyel elődöntős
Lőrincz Tamás harmadik szombati meccsén is magabiztos teljesítményt nyújtott, így bejutott a kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájának elődöntőjébe.
Sporthírek
Lőrincz Tamás harmadik szombati meccsén is magabiztos teljesítményt nyújtott, így bejutott a kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájának elődöntőjébe.
„Álomszerű, hogy itthon ünnepelhetek a családom, a szeretteim előtt”
A magyar versenyzőket a hazai környezet mellett az is motiválhatja, hogy a hazai szövetség komoly jutalmat ajánlott fel: az aranyérmesek fejenként 8 millió forintot kapnak.
„Nincs okunk rá, hogy ne legyünk optimisták. Négy-öt emberünk odaérhet a dobogóra, s nagyon bízom benne, hogy minél többen fel is állhatnak majd rá”.
Június 23-án és 24-én, szombaton és vasárnap kerül sor a kötöttfogású Magyar Nagydíj, Polyák Imre-emlékversenyre a győri Olimpiai Sportparkban.
Sike András, a kötöttfogású szakág szövetségi kapitánya legalább két éremre számít az októberi, budapesti birkózó-világbajnokságon.
A Facebook-pályázat végén a mintegy hatszáz beérkező név közül a vb kabalaoroszlánja a Champlion nevet kapta.
Sike András, a kötöttfogású birkózó-válogatott szövetségi kapitánya reméli, hogy az októberi, budapesti világbajnokságon fényesebb érmeket szereznek a szakág múlt héten szerzett három bronzérménél.
Korpási Bálint a kötöttfogásúak 72 kilogrammos súlycsoportjában, míg Kiss Balázs a 97 kilogrammos súlycsoportban szerzett bronzérmet az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokság szerdai versenynapján.
Lám Bálint elveszítette bronzmérkőzését, így az ötödik helyen végzett a kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjában.
A vigaszág küzdelmeit a kedden 10.00-kor kezdődő programban rendezik, amikor további öt kötöttfogású kategória selejtezőire is sor kerül.
A kötöttfogású, a szabadfogású és a női magyar válogatott szövetségi kapitányai egyaránt éremszerzést várnak versenyzőiktől az oroszországi Kaszpijszkban hétfőn kezdődő birkózó Európa-bajnokságon.
Minden súlycsoportban az esélyesek győztek a kötöttfogású birkózók Miskolcon rendezett országos bajnokságán, melyen a legkiélezettebb finálékat a 82 kilogrammban Bácsi Péter, a 87 kg-ban Lőrincz Viktor, a 98 kilósok között pedig Kiss Balázs nyerte.
A sportág legendás alakjai, valamint a válogatott edzői és versenyzői is szerződést kötöttek a Magyar Birkózó Szövetséggel (MBSZ) arról, hogy népszerűsítik az októberi, budapesti világbajnokságot.