Magyar győzelem a svédek ellen a teniszpályán is
Nagy Adrienn és Szabanin Natália is megnyerte egyes mérkőzését, majd a páros is magyar sikerrel zárult, így a női teniszválogatott 3-0-ra győzött a svéd csapat ellen.
Sporthírek
Nagy Adrienn és Szabanin Natália is megnyerte egyes mérkőzését, majd a páros is magyar sikerrel zárult, így a női teniszválogatott 3-0-ra győzött a svéd csapat ellen.
A válogatott a folytatásban a 7-9. helyért játszik. A csütörtöki szünnapot követően pénteken a svédek, szombaton a törökök lesznek az ellenfelek.
Az utolsó csoportkörben Dánia az ellenfél, amelyben a Grand Slam-bajnok és volt világelső Caroline Wozniacki hétfőn sérülés miatt feladta meccsét, és a magyarok ellen sem nevezték.
A csoportkörben Nagyék kedden az első játéknapon szintén nyertes osztrákokkal találkoznak, míg szerdán a dánokkal csapnak majd össze az A jelű kvartettben.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a vasárnapi sorsoláson Ausztria, Bulgária és Dánia lett Palágyi Miklós kapitány együttesének az ellenfele az A jelű kvartettben.
A magyar válogatottat így Babos Tímea (160.), Stollár Fanny (282.), Szabanin Natália (581.) és Nagy Adrienn (717.) alkotja.
Stollár Fanny és lengyel párostársa két szettben legyőzte Babos Tímeát és orosz partnerét a budapesti salakpályás női tenisztorna hétfői nyitónapján.
A szombati sorsolásnál eldőlt, hogy hazai rangadó is lesz az első fordulóban a világranglistán 110. Bondár Anna és a 196. Babos Tímea révén.
Babos Tímeát motiválja, hogy alanyi jogon szerepelhet hazai közönség előtt a jövő heti, budapesti salakpályás női tenisztorna főtábláján.
A Hungarian GP selejtezője szombaton kezdődik a Római Teniszakadémián, a WTA 250-es verseny főtáblás mérkőzéseit hétfőtől rendezik.
Jani Réka és Tóth Amarissa elvesztette párost a svédek elleni, tét nélküli mérkőzésen a tenisz Billie Jean King Kupa euro-afrikai zónájának I-es csoportjában, így az ellenfél 2-1-es összesítéssel megnyerte a párharcot, a magyarok pedig másodikként zártak Antalyában.
Bondár Anna és Gálfi Dalma nyert párosban, így a magyarok 2-1-es összesítéssel legyőzték a letteket Antalyában, a tenisz Billie Jean King Kupa euro-afrikai zónájának I-es csoportjában.
A vasárnapi sorsolás eredményéről a magyar szövetség adott hírt a közösségi oldalán.
Tóth Amarissa is bekerült a magyar női teniszválogatottba, amely a jövő héten Antalyában szerepel a Billie Jean King Kupa euro-afrikai zónájának I-es csoportjában.