Thomas Bach nyílt levélben üzent a sportolóknak
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetője érzelmes nyílt levélben üzent a több mint 11 000, a tokiói nyári olimpiára készülő sportolónak, ebben a bizonytalansággal teli egészségügyi válságban.
Sporthírek
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetője érzelmes nyílt levélben üzent a több mint 11 000, a tokiói nyári olimpiára készülő sportolónak, ebben a bizonytalansággal teli egészségügyi válságban.
A NOB négy héten belül dönt a tokiói olimpia sorsáról.
A korábbi párbajtőröző a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában azt mondta: akkor is ezt az álláspontot képviselné, ha még sportolna.
A japán kormány olimpiaügyi minisztere szerint viszont az olimpia lemondása vagy elhalasztása „elfogadhatatlan” lenne a sportolók számára.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is méltatta a vasárnap tragikus körülmények között elhunyt legendás kosárlabdázót.
A NOB elnöke, Thomas Bach levelet írt Áder Jánosnak és Orbán Viktornak.
A NOB elnöke, aki maga is tőröző olimpiai bajnok, a budapesti vívó-világbajnokság megnyitójára érkezett Budapestre.
A NOB vezetője a teljes olimpiai mozgalom nevében biztosította együttérzéséről Párizst, amely a 2024-es nyári olimpia házigazdája lesz.
Szombaton ünnepli 80. születésnapját Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke (IWF), a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tiszteletbeli tagja.
Rangos elismerést kapott Késely Ajna az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 47. közgyűlését követő gálán.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke „pörgős, remek hangulatú” világbajnokságnak nevezte a vasárnap zárult budapesti birkózó vb-t.
A Puskás Akadémia alapítója, Orbán Viktor miniszterelnök meghívására Felcsútra is ellátogatott szombaton Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.
Megkezdődött a XXIII. téli olimpia pénteken a dél-koreai Pjongcsangban: a február 25-ig tartó játékokat hivatalosan Mun Dzse In dél-koreai államfő nyitotta meg.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint mindenki számára kedvező döntés született a szervezet limai ülésén, ahol a 2024-es olimpia rendezési jogát Párizs, a 2028-as ötkarikás játékokét pedig Los Angeles nyerte el.