Óriási hajrával nyert a FTC-Telekom Waterpolo
A zöld-fehérek legeredményesebb játékosa Gurisatti Gréta volt, aki mind a hat gólját az első félidőben szerezte.
Sporthírek
A zöld-fehérek legeredményesebb játékosa Gurisatti Gréta volt, aki mind a hat gólját az első félidőben szerezte.
A szerdai összecsapáson az Eger már 6-1-re is vezetett, ám a Dunaújváros egy gólra jött fel, de fordítani végül nem tudott.
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc második felvonását szerdán Egerben rendezik. A 18.15-kor kezdődő mérkőzést a Duna World élőben közvetíti.
A másik ágon a címvédő és Eurokupa-győztes UVSE, valamint a Bajnokok Ligájában negyedik Dunaújváros csatázott és utóbbi jutott a fináléba 2-0-val.
A címvédő és Eurokupa-győztes UVSE hazai pályán ötméteresekkel kikapott a Bajnokok Ligájában negyedik Dunaújvárostól a női vízilabda ob I elődöntőjének a csütörtöki nyitányán.
Másodikként az UVSE jutott be a döntőbe a női vízilabda Eurokupában azzal, hogy az első mérkőzésen elért döntetlen után a visszavágón négy góllal legyőzte az Egert.
Az Eger 12-12-es döntetlent játszott a vendég UVSE csapatával a női vízilabda Eurokupa elődöntőjének szombati első felvonásán.
Az FTC-Telekom Waterpolo az olasz Padovával, míg az UVSE az Egerrel játszik a női vízilabda Eurokupa elődöntőjében.
Az Eger nagy csatában, ötméteresekkel győzte le a görög Vuliagmenit, és jutott – harmadik magyar csapatként – négy közé a női vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján.
A Szolnok szoros mérkőzésen egy góllal verte a Vasast szombaton a férfi vízilabda ob I-ben.
Az UVSE hazai pályán 10-10-es döntetlent játszott szombaton a görög Etnikosz Pireusszal a női vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.
Az FTC 10-8-ra nyert az UVSE ellen a női vízilabda Eurokupa csoportküzdelmeinek vasárnapi zárófordulójában.
Az esélyesebbnek tartott Vasas – amely az első hét bajnoki mérkőzését megnyerte – 11-8-ra kikapott a vendég Honvédtól a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján.
Az UVSE is fölényes győzelemmel kezdte meg szereplését: a hazai csapatot 11 góllal múlta felül a franciaországi Mulhouse-ban.