Szupermaraton a Balaton körül
A szervezők tájékoztatása szerint a tavalyi 2700 nevezőhöz hasonló indulói létszámra lehet számítani az idei megméretésen is.
Sporthírek
A szervezők tájékoztatása szerint a tavalyi 2700 nevezőhöz hasonló indulói létszámra lehet számítani az idei megméretésen is.
Érdekes előadást tartott Bérces Edit ultrafutó világbajnok a zuglói Lipták-villában.
Az ultrafutó Csécsei Zoltán megjavította a 12 és 24 órás futópados világcsúcsot.
Kettős magyar győzelem született idén Görögországban, a Spartathlon elnevezésű 246 kilométeres ultrafutó versenyen.
Egy nappal az indulás előtt kapta a hírt Lubics Szilvia, hogy a kínai hatóságok nem engednek be külföldieket az Ultra Gobi helyszínére.
Első magyarként Lubics Szilvia ultramaratonista augusztusban részt vesz az Ultra Gobi 400 km elnevezésű viadalon, felkészülése és a verseny során pedig a Bátor Tábor javára gyűjt adományokat.
Lubics Szilvia ultrafutó harmadik helyen végzett a Namib Race-en, azaz sikerrel teljesítette második sivatagi versenyét is.
A nők mezőnyében Maráz Zsuzsanna nyerte a Spartathlon elnevezésű 246 kilométeres ultrafutó versenyt.
A férfiaknál Zahorán Ádám, míg a nőknél Bontovics Tímea nyerte a németországi Taubertalban rendezett 100 mérföldes ultrafutóversenyt.
Lubics Szilvia 36:09:12 órás időeredménnyel negyedik lett a 217 kilométeres, extrém nehézségű Badwater ultrafutóversenyen a nők között.
Pénteken Nován, szülőfalujában kísérik utolsó útjára Hári Gyulát, Zala megye első ultrafutóját, aki éppen 25 esztendeje lett „spártai hős”, amikor a legendás Spartathlonon végzett a harmadik helyen. 59 éves volt.
Lubics Szilvia és Csécsei Zoltán nyerte a 12 órás ultrafutó országos bajnokságot, Velencén.
Megérkeztek Nyírbátorba a Mária Maratonon résztvevő kerékpárosok, akik július 10-én érik el végcéljukat, Csíksomlyót – hangzott el az M1 aktuális csatorna tudósításában.
Az ultrafutás magyarországi királynője, Lubics Szilvia a közelmúltban jelentős elismerésben részesült: a Magyar Becsület Rendet a Parlamentben vehette át. Ennek apropóján beszélgettünk az aszfaltot egy időre terepre cserélő korábbi háromszoros Spartathlon-győztessel.