Távozik az Újpest FC vezetőedzője

Shares

A szerb Predrag Rogan szerdán távozik az Újpest FC vezetőedzői posztjáról.

A június 1-jén kinevezett szakvezető szerda este, a Zalaegerszeg 3-2-es legyőzése után az M4 Sport élő adásában jelentette be, hogy ez volt az utolsó mérkőzése a fővárosi lila-fehérek kispadján.

Riporteri kérdésre Rogan úgy fogalmazott, a vezetőséget kellene megkérdezni távozása okairól. A szerb tréner 23 bajnoki mérkőzésen irányította az Újpestet, amely kilenc győzelem mellett hatszor döntetlent.

Az újpesti Antonio Perosevic fejel a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulóból elhalasztott Újpest FC – ZTE FC mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az Újpest ötgólos meccsen győzte le az ZTE-t

A kezdés után tíz percig az Újpest kezdeményezett, de a vendégek rendezték soraikat, és kiegyenlített mezőnyjátékkal folytatódott a találkozó, amely során a kapuk nem forogtak veszélyben. A játékosok mindkét oldalon inkább a védekezésre összpontosítottak, a támadásokra kevés energiájuk maradt. A 35. percben váratlanul, egy szöglet után Csongvai fejesével szerzett vezetést a házigazda, majd a 41. percben egy visszatámadás után a Banait megzavaró Könyves 17 méteres lövésével a vendégek is eredményesek tudtak lenni.

Zalai lehetőségekkel kezdődött a második félidő, amelynek közepén három perc alatt három gól született: Tallo kétszer is fejjel vette be a vendégek kapuját, miként közte Favorov is a hazait. Az utolsó húsz percben beszorult saját térfelére az Újpest – csupán néhány, igaz veszélyes kontrát vezetett -, de hiába támadott a ZTE, játékosai sokszor kapkodtak, pontatlanok voltak, így harmadszorra már nem tudott egyenlíteni a vendégcsapat. A 89. percben Favorov kapás lövését bravúrral védte Banai.

Az Újpest az ötödik győzelmét aratta a bajnoki szezonban, nyolcadik hazai fellépésén a harmadikat. A legutóbbi tizenegy, ZTE elleni összecsapásából a hetediket nyerte meg a lila-fehér gárda, három döntetlen és egy vereség mellett.

OTP Bank Liga, a 11. fordulóból elhalasztott mérkőzés:

Újpest FC-Zalaegerszegi TE 3-2 (1-1)
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Solymosi
Gól: Csongvai (35.), Tallo (62., 65.), illetve Könyves (41.), Favorov (64.)
Újpest: Banai – Pauljevic, Kutrumpisz, Kastrati, Antonov – Csongvai, Mitrovic – Simon, Beridze (Bacsa, 75., Ristevski, 86.), Perosevic – Tallo (Gigic, 89.)
ZTE: Demjén – Lesjak, Szépe, Bobál D. – Szánthó, Favorov, Sankovic (Vass P., 86.), Bedi, Gergényi (Tajti, 63.) – Könyves (Koszta, 75.), Zimonyi (Babati, 63.)

(MTI)