A Telekom Veszprém nem tudott nyerni Csurgón

Shares

A címvédő és listavezető Telekom Veszprém 33-33-as döntetlent játszott a Csurgói KK otthonában a férfi kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén.

A mezőny legeredményesebb játékosa Hanusz Egon lett 11 góllal, ebből tizet az első félidőben lőtt

A somogyiak, akik november végén a Szeged otthonában 33-30-ra nyertek, a válogatott Hanusz Egon irányításával, Tatai Péter védéseire alapozva villámrajtot vettek, és a hatodik percben már 5-1-re vezettek. David Davis veszprémi vezetőedző időkéréssel és cserékkel próbálkozott, csapata igyekezett felzárkózni, de csak átmenetileg járt sikerrel.

Már öt gól is volt a különbség, aztán ez kettőre csökkent, a szünetben pedig 18-14-re vezetett a Csurgó.

A hazaiak a második félidő első felében csak percekig tudták tartani a lépést ellenfelükkel, a Veszprém 9-2-es sorozatot produkált, és a meccs során először a 43. percben átvette a vezetést. A mindössze 11 mezőnyjátékost benevező Csurgó azonban nem adta fel, az utolsó tíz perc döntetlen állásról kezdődött, majd mindkét csapat vezetett egy-egy góllal.

Az utolsó percen belül ismét egyenlítettek a házigazdák, majd négy másodperccel a vége előtt Vuko Borozan lövését Füstös Ádám lábbal védte, így a Csurgó nagy bravúrral, de a látottak alapján teljesen megérdemelten egy pontot szerzett.

A Veszprém ezzel elveszítette százszázalékos mérlegét a bajnokságban.

A mezőny legeredményesebb játékosa Hanusz Egon lett 11 góllal, ebből tizet az első félidőben lőtt.

Férfi kézilabda NB I, 14. forduló:

Csurgói KK-Telekom Veszprém 33-33 (18-14)
Csurgó: Füstös, Pallag, Tatai (kapusok), Ács, Bazsó, Borsos 4, Gábor 2, Gebhardt 2, Hanusz 11(4), Kerkovits, Kovacevic 2, Krecic 7, Popovic, Szeitl 5.
Veszprém: Corrales, Cupara (kapusok), Blagotinsek 3, Borozan 6, Dörnyei, Khaled 4, Lékai 1, Ligetvári, Lukács, Mahe 4, Manaskov 2, Maqueda 5, Marguc 7(5), Markussen 1, Moraes, Nilsson.

David Davis, a Telekom Veszprém vezetőedzője: „Az első félidő nagyon rossz volt. A srácok a lehető legjobban játszottak, de sajnos a dolgok nem alakultak úgy, ahogyan azt szerettük volna.”
Gasper Marguc: „Amikor 45 percig vesztésre állsz, az egyáltalán nem jó érzés. Nehéz mit mondani arra, ahogyan játszottunk, főleg az első félidőben. Sima ziccereket hagytunk ki. A védekezésben kell jobban összetartanunk, segíteni egymásnak a lehető legjobb hozzáállással. Nem engedhetünk egyetlen ellenfelet sem, nem csak a Csurgót, 33 gólt dobni nekünk.”
Alem Toskic, a Csurgó vezetőedzője: „Nagyot küzdöttünk, pedig sok volt a hiányzónk. Azt mondtam a fiúknak, hogy nincs veszítenivalónk, ne féljenek és akkor a dolgok jönnek majd maguktól. Úgy érzem, hogy a két pontot is megérdemeltük volna, de meg kell becsülnünk ezt az egyet is, hiszen a Veszprém ellen ennyit szerezni nagyon nehéz.”
Hanusz Egon: „Az első félidőben jól tartottuk a taktikát, fegyelmezettek voltunk, jó volt a védelem és Tatai Péter is kellő tartást adott nekünk a kapuban. Az edzőink azt kérték, hogy tegyük ki a szívünket a pályára, és akkor mindegy lesz az eredmény. Azt gondolom, hogy az utóbbi időben túlságosan tiszteltük a nagy csapatokat, de amióta Toskic az edzőnk, elhiteti velünk, hogy bárkit le tudunk győzni.”

Továbbra is nyeretlen a Dabas

A sereghajtó Dabas a férfi kézilabda NB I-ben, miután szombaton 19-19-es döntetlent játszott az Orosháza otthonában.

A 38. percben a vendégek még hét találattal vezettek, majd a hazaiak egy 7-0-s gólsorozattal fordítottak, de győzniük nem sikerült. A Dabas – amely az utolsó 16 percben csupán egyszer talált be – öt vereség után az első pontját szerezte a mostani idényben.

Orosházi FKSE-Linamar – Dabasi KC VSE 19-19 (9-13)
Orosháza: Majdán, Özmusul (kapusok), Bella 1, Csányi, Döme 1, Kancel, Kiss, Lászlai, Lele 3, Molnár, Németh 2(1), Pásztor 1, Peskov 1, Sakic 1, Tóth 6, Ushal 3.
Dabas: Holló, Podoba (kapusok), Antal, Fekete 1, Garajszki, Hajdú 1, Kende, Koller 3, Kurucz 3, Laurinyecz 3, Szöllősi 5, Tóth 2(1), Török 1, Váczi.

Balatonfüredi KSE – HE-DO B.Braun Gyöngyös 27-23 (16-11)
BKSE: Bősz, Lakatos (kapusok), Bóka 7, Brandt, Dénes, Draskovics, Határ, Kemény 3, Malinovic, Pulay 1, Rodriguez 6, Szmetán, Szöllősi 3(2), Szűcs, Topic 1, Varga 6.
Gyöngyös: Gyánti, Tóth (kapusok), Duris 2, Gábori, Gerdán, Gráf 2(2), Gyallai, Halász 2, Hegedűs, Herceg 4, Markez 4, Németh 1, Papp 3, Ubornyák, Urbán, Vilovski 5(1).

Budakalász-Veszprémi KKFT 36-29 (18-14)
Budakalász: Boros, Váczi (kapusok), Ceranic, Dávid, Fórizs, Holpert 2, Hrabák, Kiss 2, Koncz 5, Nagy, Perisic 11, Prokop 3, Radnic, Rotim 7, Tyiskov 1, Varjú 5(2).
Veszprém: Borbély, Miklós (kapusok), Bugyáki, Éles 12(2), Fazekas 2, Füleki, Hári 7(5), Kristóf 1, Seregi, Somogyi, Szeitl, Szmetán 1, Tóth 2, Tóth 1, Tóth 1, Vajda 2.

A tabella:
1.  Telekom Veszprém            14 13   1   –  504-309  27 pont
2.  MOL-Pick Szeged             11  9   –   2  375-282  18
3.  Ferencvárosi TC             12  8   –   4  343-316  16
4.  Csurgói KK                  12  6   2   4  334-326  14
5.  HE-DO B.Braun Gyöngyös      12  6   1   5  327-323  13
6.  Grundfos Tatabánya KC        7  5   1   1  189-174  11
7.  Budakalász                  11  3   2   6  292-321   8
8.  Sport36-Komló               10  3   1   6  263-279   7
9.  Veszprémi KKFT              10  3   –   7  263-296   6
10.  Balatonfüredi KSE            6  1   3   2  139-166   5
11.  SBS-Eger                     9  2   1   6  246-305   5
12.  Ceglédi KKSE                12  2   1   9  263-367   5
13.  Orosházi FKSE-Linamar        8  1   2   5  174-233   4
14.  Dabasi KC VSE                6  –   1   5  140-155   1

Forrás: handballveszprem.hu/MKSZ/MTI

Szegedi siker a szünet után