Tizenhárom fős magyar karate válogatott próbál szerencsét Zárában
Tizenhárom fős magyar karateválogatott utazott el a horvátországi Zárába (Zadar), ahol szerdától vasárnapig rendezik meg a japán gyökerű sportág idei Európa-bajnokságát.
A nemzeti csapatban ott van az olimpiai bronzérmes, világbajnoki második helyezett Hárspataki Gábor, aki a 75 kilogrammosok küzdelmi kategóriájában számít az egyik legfőbb medálvárományosnak. A 2021-es tokiói ötkarikás játékokon harmadik, s a tavalyi, budapesti vébén második MTK-sportoló mellett Tadissi Martial, az UTE világbajnoki ezüstérmes, négyszeres Eb-bronzérmes versenyzője is a dobogóra esélyesek egyikeként indul a 67 kg-osok mezőnyében.
„Érettebb klasszisaink és a feltörekvő fiatalok jó egyensúlyt alkotnak. Hárspataki és Tadissi zsenialitása megmutatkozott az edzőtáborban is, de mindenkinél vannak olyan kis részletek, amelyek ha összeállnak, jó eredmény jöhet ki belőle” – idézte a hazai szövetség honlapja Büchler Zsolt szövetségi kapitányt. Szerinte Nagy Botond képes lehet arra, hogy Zárában megszerezze az első magyar felnőtt Eb-érmet katában, vagyis formagyakorlatban.
A magyar indulók:
formagyakorlat (kata):
———————–
férfi: Nagy Botond
nő: Fábián Csenge
küzdelem (kumite):
——————–
férfiak:
egyéni:
60 kg: Kiss András
67 kg: Tadissi Martial
75 kg: Hárspataki Gábor
84 kg: Botos Botond
csapat: Botos Botond, Csöppű Bence, Dvorák Ádám, Hárspataki Gábor, Kiss András, Nichols Dávid, Tadissi Martial
nők:
egyéni:
50 kg: Molnár Réka
55 kg: Boussebaa Aicha
61 kg: Ilankovic Aleksandra
csapat: Boussebaa Aicha, Fleischer Dóra, Ilankovic Aleksandra, Molnár Réka
(NVESZ)