Tizenhét góllal nyert a Ferencváros, Kovacsics megsérült
A Ferencváros házigazdaként 39-22-re legyőzte az Alba Fehérvár csapatát a női kézilabda NB I szerdai mérkőzésén.
A fővárosiaknál Háfra Noémi nyolc, a német Emily Bölk kilenc gólt dobott.
A meccs huszadik percében Kovacsics Anikó, az olimpiai résztvevő magyar válogatott alapembere súlyosnak tűnő vállsérülést szenvedett. Az FTC honlapja egyelőre csupán azt közölte, hogy az irányító könnyek között hagyta el a játékteret, majd felkötött karral ült a kispadon, és további vizsgálatok várnak rá.
Elek Gábor, az FTC vezetődezője: „Keserédes a győzelem Kovacsics Anikó sérülése miatt. Egyelőre nem tudjuk, mennyire súlyos, de személy szerint nagyon megrázott az eset, hiszen a Fradi és a válogatott szempontjából is jókora veszteség lenne a kiesése.”
Józsa Krisztián, a Fehérvár vezetőedzője: „Igyekeztünk megnehezíteni az FTC dolgát, ami az első félidőben sikerült, de a másodikban gyermeteg hibákat követtünk el, amit az ellenfél kihasznált. Viszont tudtunk olyan elemeket gyakorolni, amelyeket azokon a meccseinken kell használnunk, amikor mi leszünk az esélyesek.”
Női kézilabda NB I:
FTC-Rail Cargo Hungaria – Alba Fehérvár KC 39-22 (17-12)
FTC: Bíró, Janurik (kapusok), Ballai 1 (1), Behnke 3, Bölk 9, Csiszár-Szekeres, Háfra 8, Kisfaludy 1, Klujber 3 (3), Kovács 3, Kovacsics, Malestein 6, Márton 1, Schatzl 1, Stolle 3, Tóth.
Fehérvár: Gajdóczi, Pijevic, Tóth (kapusok), Afentaler 1, Bardi 4, Boldizsár 2, Gerháth 3, Gyöpös 2, Háfra 2, Rózsás, Sulyok 1, Szarka 1, Temes 2 (1), Töpfner 1, Triscsuk 3 (2), Varga.
A tabella:
1. Győri Audi ETO KC 17 17 – – 620-330 34 pont
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 16 15 – 1 551-363 30
3. Siófok KC 19 13 – 6 601-510 26
4. Motherson Mosonmagyaróvár 16 12 – 4 468-438 24
5. Váci NKSE 17 11 – 6 505-487 22
6. DVSC Schaeffler 16 10 1 5 469-421 21
7. MTK Budapest 16 10 1 5 494-496 21
8. Érd 15 6 – 9 397-459 12
9. Dunaújvárosi Kohász KA 18 6 – 12 472-534 12
10. Alba Fehérvár KC 18 6 – 12 474-563 12
11. Kisvárda Master Good SE 17 5 – 12 402-465 10
12. Szombathelyi KKA 18 3 – 15 453-586 6
13. Boglári Akadémia-SZISE 18 2 1 15 471-578 5
14. Békéscsabai Előre NKSE 17 1 1 15 386-533 3
Április 2., péntek
16:00 Boglári Akadémia – SZISE-Dunaújvárosi KKA
Április 3., szombat
14:05 Váci NKSE – Motherson Mosonmagyaróvár (Tv: M4 Sport+)
16:00 EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – FTC-Rail Cargo Hungaria
18:00 MTK Budapest – Kisvárda Master Good SE
Forrás: Fradi.hu/MKSZ/MTI