Tizenkettedszer is kikapott a Szekszárd

Shares

Tizenkettedik mérkőzésén sem tudott győzni a Szekszárd a női kosárlabda Euroligában: az Atomerőmű szerdán otthon hosszabbítás után szenvedett vereséget a spanyol Salamancától.

Zala Friskovec 23 pontig jutott. Fotó: FIBA

Az eddigi 11 mérkőzésüket elvesztő szekszárdiak nehéz időszakon vannak túl, mivel koronavírusos fertőzöttjeik miatt a múlt héten a jekatyerinburgi Euroliga-mérkőzésüket és az NKA Universitas PEAC elleni bajnokijukat is elhalasztották.

Az első euroligás győzelem megszerzése ezúttal azért sem tűnt valószínűnek, mert a Salamanca ezüstérmes volt az előző nemzetközi idényben, ráadásul a két gárda novemberi meccsét 96-54-re nyerték odahaza a spanyolok, főként az elmúlt WNBA-döntő legjobbjává választott Kahleah Copper 25 pontjával.

A tolnai csapat – amely 16/1-es mérleggel büszkélkedhet az NB I-ben – védekezése az első negyedben nem állt össze, a vendégek 27 pontot szerezve nyolcpontos előnyre tettek szert. A második felvonást azonban 11-0-s etappal kezdték a hazaiak, és onnantól kezdve új, abszolút kiegyenlített mérkőzés vette kezdetét.

A harmadik negyed végéhez közeledve már hattal is vezetett a Szekszárd, a Salamanca azonban kapaszkodott, és 74-74-gyel zárult a mérkőzés rendes játékideje. A ráadásban a vendégek uralták a játékot, és öt perc alatt annyi pontot szereztek, mint az egész második negyedben.    

Djokics Zseljko, a Szekszárd vezetőedzője

„A Győr elleni bajnokin játszottunk utoljára öt az öt ellen, ennek már tíz napja. Nikolina Milicsre még vigyázni kell, nem kockáztattuk a játékát, míg voltak olyan játékok, akik a koronavírusból felgyógyulva mindössze egy edzéssel vállalták a játékot. A Salamanca nagy esélyes a Final Fourba jutásra, ellenük így játszani, minden elismerésem a lányoké. Sajnálom, hogy nem történt csoda.”

Roberto Iniguez, a Salamanca vezetőedzője

„Ismerős környezetbe jöttem vissza, tudtam, hogy a szekszárdi szurkolók remek hangulatot tudnak teremteni, ez most is így történt. Elismerésem az ellenfélnek, mindenre volt válaszuk, megérdemelték volna a győzelmet, de természetesen örülök, hogy be tudtuk húzni ezt a mérkőzést. Magunkhoz képest puhák voltunk, az első félidei teljesítményünkkel nem vagyok elégedett. Meglátszott a játékunkon, hogy karantén miatt fizikálisan nem voltunk teljesen rendben.”

Női kosárlabda Euroliga

A csoport, 13. forduló:

Atomerőmű KSC Szekszárd-Salamanca (spanyol) 84-88 (19-27, 20-14, 20-15, 15-18, 10-14) – hosszabbítás után
Szekszárd:
 STUDER 18/6, MIKLÓS M. 6, Bálint R. 1, GOREE 16, KRNJICS 18. Csere: FRISKOVEC 23/12, Horváth D., Mányoky, Holcz 2.
Salamanca: Domínguez 5, Karlie Samuelson 7, KATIE SAMUELSON 27/15, COPPER 19/12, Fasoula. Csere: HOF 17, Cazorla 4, Vilaró Aragones 6/6, S. Evans, Rodríguez, Alarie 3, Lo.

A sereghajtó szekszárdi csapat szombaton az előző fordulóból elhalasztott mérkőzésen a címvédő és százszázalékos orosz Jekatyerinburghoz látogat. A jövő szerdán esedékes Riga-Szekszárd találkozó ugyanakkor a letteknél született pozitív koronavírustesztek miatt elmarad.

Forrás: MTI/TEOL.hu