Török Ottó: A rutintalanságom miatt buktam meg Tokióban

Közeledik a Tokióban, 1964. október 10-24. között megrendezett XVIII. Nyári Olimpiai Játékok félévszázados jubileuma. A japán fővárosban összegyűlnek az 50 év előtti versenyek legjobbjai egy kis emlékidézésre. A mob.hu a rangos találkozó felvezetéseképpen a még élő magyar érmesek közül minél többet igyekszik megszólaltatni attól függetlenül, hogy az illető kiválóság elutazik-e Tokióba október 8-án a MOB küldöttségével, vagy bármily okból itthon maradni kényszerül. A mob.hu ez alkalommal a tokiói olimpián bronzérmes magyar öttusa válogatott egyik tagját, dr. Török Ottót kérte egy kis emlékidéző beszélgetésre.

„Engem az egyik helsinki bajnok, Benedek Gábor fedezett fel; 1956-ban már javában öttusáztam” – idézte fel a kezdetet a 77. születésnapjához közeledő Török Ottó. „Az edzőm pedig az a László István volt, aki később sok éven át Franciaországban dolgozott sportágunk sikeréért. Ő egy igazi koordinátor volt, mivel minden szakágnak megvolt a maga mestere. Így lovaglásban Tóth Béla, vívásban Tari István, lövészetben Kisgyörgy Lajos, úszásban Peterdi Pál, futásban pedig Rózsavölgyi István vezette az edzéseinket.”

– Önnek sok éven át kellett „sorban állnia”, míg végre bekerült az utazó válogatottba…

„Így igaz, akkoriban állandóan 7-8 olyan magyar öttusázó versengett egymással, akik közül bárki képes volt nemzetközi szintű teljesítményre. 1960-ban, Rómában adott volt az együttes: a későbbi kétszeres olimpiai bajnok, Németh Ferenc, a rutinos, rendkívül megbízható dr. Nagy Imre, valamint az akkor már sokat ígérő Balczó András. A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy amennyiben Balczó és Móna nem esik ki a tokiói utazók közül, akkor Japánban sem jutok olimpiai szereplési lehetőséghez.”

– Ahol azután várakozás alatt produkált.

„Gyakorlatilag egy számban, a lövészetben buktam meg. A világranglista és az előzetes számolgatások alapján az első hat közé soroltam magamat, ezzel szemben egyéniben csak 26. lettem. Pedig abszolút jól sikerült felkészülést hagytam magam mögött, de a rutintalanságom döntőnek bizonyult. Akkoriban még nem volt doppingkontroll, de én valaki tanácsára, a jól bevált nyugtatóm helyett egy olyan tablettát vettem be, amely tízszeresen, tehát erősen túlnyugtatott. Egy lövéssel elkéstem, majd azt később be akartam hozni, ezért meg is büntettek, így végül csak 168 kör került a nevem mellé.”

– Hogyan emlékszik vissza fél évszázad távlatából erre az elszalasztott lehetőségre?

„Életem legnagyobb csalódásáról mindmáig rendszeresen álmodok, hiszen ezzel gyakorlatilag be is fejeződött számomra az öttusa válogatottban való versenyzés. Balczó és Móna visszajött, dr. Hegedüs Frigyes kapitányunk teljes joggal cserélt le, de ettől még fájhatott ez nekem. Szerencsémre a vívók akkori kapitánya, Sákovics József elvitt a vívók edzőtáborába, amit az öttusa szövetség ugyancsak rossznéven vett. Párbajtőrvívásban viszont végig versenyben voltam az 1968-as, mexikóvárosi olimpiára történő kiutazásért és csak az utolsó válogatón maradtam le. Pedig az előolimpián, 1967-ben nagyon jól szerepeltem: a döntőben körbe vívás eredményeként ötödik lettem.”

– Ezzel gyakorlatilag vissza is vonult, hogy azután csak 1991-ben kanyarodjon vissza a sportéletbe.

„Egy gazdasági cég igazgatója voltam, amikor több mint két évtizedet követően adódott a lehetőség: előbb irodavezető, majd igazgató lehettem a Magyar Olimpiai Bizottságban, ahonnan 2001-ben vonultam nyugdíjba, de még évekig tanácsadóként „visszadolgoztam”. 2006-tól viszont teljesen eltűntem, mert ekkor lépett be a sportéletbe a politika, ami nekem egyáltalán nem tetszett. Természetesen a magyar sportélet eseményeit, történéseit folyamatosan figyelemmel kísérem. Csodálója vagyok többeknek, így Kiss Lászlónak, Széles Sándornak, vagy éppen Fábiánné Rozsnyói Katalinnak! Sajnos, ma leginkább minden a pénzről szól, a tanítványokat ellopják egymás elől, adják-veszik őket – ez az ügyvitel abszolút távol áll az én elveimtől.”

– Fia, ifjabb Török Ottó tagja a vívósport elnökségének, két unokája pedig aktívan sportol, így megvan a folytonosság.

„A 16 éves, nagyobbik unokám inkább csak vívogat, ő már évek óta orvosnak készül. A 10 éves kisebb viszont rendkívül jó adottságokkal rendelkezik, belőle még bármi lehet.”

Három olimpiai bajnok társaságában. Balról: Felkai László(+), Török Ottó, Földi Imre és dr. Fenyvesi Csaba

– Korábbi sportágairól, az öttusáról és a vívásról, a kései utódokról van véleménye?

„A magyar vívásról általánosság szintjén merem állítani, hogy kevés az elvégzett munka! Ma már nem lehet napi kétórás edzésekkel tartósan világszínvonalon vívni. Márpedig egy-két kivételtől eltekintve ez a jellemző. Öttusában még mindig zavarokat okoz az összevont lövő-futó szám, az erre történő optimális felkészülést még mindig nem sikerült megtalálni.

– Naponta egy kilométert úszik, igen jó állapotban van – amint mondja -, a versenyekre is kijár?

„Nem, mert sérelmesnek tartom, hogy az olimpiai érmesek nem kapnak mindenhova érvényes belépőt. De azt is elárulom, hogy az öttusa szövetség sem hív meg senkit, amióta nem Pécsi Gábor a főtitkár.”

– Úgy tudom, Ön nem él a lehetőséggel és nem utazik Tokióba?

„Alapvetően más helyzetben vagyok, mint kortársaim, hiszen én a MOB igazgatójaként, a naganói téli olimpiát megelőzően kétszer is eljutottam Japánba és Tokiót is feltérképezhettem. Minden egészen más, mint 1964-ben volt. Nekem nagyon jó alkalmat kínál az Olimpiai Bajnokok Klubja október 20-ra tervezett összejövetele, ahol mindenki hivatalos lesz, aki bármilyen minőségben ott lehetett az 1964-es olimpián.

(MOB.hu / Jocha Károly)