Törökországban győzött a Győri Audi ETO KC

Shares

A Győri Audi ETO KC 39-27-re nyert a török Kastamonu Belediyesi GSK otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 13. fordulójában, vasárnap.

Törökország
Estelle Nze Minko nyolc gólt szerzett. Fotó: EHF

A vendégek keretéből Kari Brattset, Veronica Kristiansen és Faluvégi Dorottya hiányzott.

Két és fél perc elteltével már 4-0-ra vezetett az ETO, ám a törökök csakhamar egyenlítettek (5-5). A folytatásban egy újabb négyes gólsorozattal, majd egy 5-1-es szériával elhúztak a győriek, akiknek védekezésben és támadásban sem kellett tökéletes teljesítményt nyújtaniuk a magabiztos vezetéshez (16-9). A játék és az eredmény hullámzása az első félidő hajrájában is folytatódott, az utolsó három gólt a házigazdák dobták, így a szünetben csak négy találat volt a hátrányuk.

A magyar csapat az első felvonásban ötször találta el a kapufát, a második félidőt pedig kimondottan gyengén kezdte, ezt kihasználva a Kastamonu felzárkózott 18-17-re. Ambros Martín vezetőedzőnek nem kellett időt kérnie, játékosai anélkül is kilábaltak a hullámvölgyből és Estelle Nze Minko góljaival a meccs háromnegyedénél ismét hét találattal jobban álltak (26-19).

A török bajnokcsapat innen már nem tudott visszakapaszkodni, sőt: mivel a kapusának lecserélésével létszámfölényes támadójátékkal próbálkozott, a vendégek többször is az üres kapuba lőttek, így tízgólos előnyre tettek szert, amit a hátralévő időben még növelni is tudtak.

A két csapat negyedszer találkozott egymással, a győriek sorrendben 17, 16, 19, most pedig 12 találattal nyertek.

Női kézilabda Bajnokok Ligája

B csoport, 13. forduló:

Kastamonu Belediyesi GSK (török) – Győri Audi ETO KC 27-39 (12-16)
Kastamonu:
Göker, Göksel, Durdu (kapusok), Akün 2, Da Silva Vieira 1, Caliksan 3, Chebbah 7, Demircelen 6, Gökdemir 1, Göktepe, Iskenderoglu, Mehmedovics 4, Sancak 3.
Győr: Solberg, Toft, Győri A. (kapusok), Blohm 2, Broch 5, Deszpotovics, Farkas J. 2, Fodor 2, Gros 5, Győri-Lukács 6, Hansen, Haugsted 3, Oftedal 2, Nze Minko 8, Ryu 1, Schatzl 3.

Team Esbjerg (dán)–Buducnost BEMAX (montenegrói) 30-20 (15-9)
Metz Handball (francia)–Rapid Bucuresti (román) 36-34 (20-17)
16:00 Banik Most (cseh)–Odense Handbold (dán)

A csoport állása: 1. Metz 23 p, 2. Győr 20 p, 3. Esbjeg 20 p, 4. Rapid Bucuresti 18 p, 5. Buducnost 11 p, 6. Storhamar 8 p, 7. Katamonu 3 p, 8. Zagreb 1 p

A tíz győzelemmel és három vereséggel csoportja második helyén álló Győr jövő szombaton a dán Esbjerget fogadja, a hat sikerrel, egy döntetlennel és hat vereséggel rendelkező Ferencváros – amely jelenleg negyedik a csoportjában – pedig egy hét múlva a szintén dán Odense HB otthonában zárja a BL csoportkörét. Az egyenes kieséses szakaszba az első hat-hat helyezett jut.

Az FTC visszavágott a Bietigheimnek a történelmi vereségért