Ukrajnai sikerével nyolcaddöntős a Szeged

Shares

VadkertiA MOL-Pick Szeged 29-25-re nyert az ukrán Motor Zaporizzsja ideiglenes otthonában, Kijevben a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hetedik fordulójában.

A két csapat szeptember 28-i meccsén a Pick csak nehezen győzött 27-26-ra, azóta viszont valósággal szárnyal, és a szoros találkozóit rendre megnyerte. A combsérüléssel bajlódó Ilyés Ferenc most nem tartott társaival.

Juan Carlos Pastor együttese rendkívül magabiztosan játszott az első félidőben, és Dean Bombac, valamint Balogh Zsolt vezetésével négygólos előnyre tett szert. A folytatásban sem engedte magához közel riválisát, folyamatosan tartotta a négy-öt gólos különbséget. Hat és fél perccel a vége előtt ugyan három gólra feljött a Zaporizzsja, ráadásul emberelőnybe is került, de Jose Manuel Sierra bravúrjainak, valamint Balogh újabb találatának köszönhetően ezt szakaszt is „nullára” hozta a Szeged (23-27). Azt a hazaiak is érezték, hogy ezzel az utolsó lehetőségüket is elszalasztották, a Szeged pedig magabiztosan nyert.

A Tisza-partiak ezzel teljesítették a minimális célt, a nyolcaddöntőbe jutást.
Következő mérkőzésükön, december 6-án a csoportelsőségért azt a lengyel Kielcét fogadják, amelytől az eddigi egyetlen vereségüket szenvedték el. A gárdának a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Talant Dujshebaev a vezetőedzője.

D csoport, 7. forduló:

Motor Zaporizzsja (ukrán) – MOL-Pick Szeged 25-29 (12-16)
Gól: Onufrijenko 8, Aflitulin 5/2, Sevelev 4, Burka 2, Kurilenko 2, Gyeniszov 2, Kubatko 1, Sztetszura 1, ill. Balogh 7, Bombac 7/1, Mindegía 5, Parrondo 3, Prodanovics 2/1, Källman 2, Zubai 1, Blazevic 1, Vadkerti 1.

Vasárnap játsszák:
Kielce (lengyel)-Schaffhausen (svájci) 13.30
Aalborg (dán)-Dunkerque (francia) 16.50

Az állás: 1. Kielce 12 pont/6 mérkőzés (188–162), 2. Szeged 12/7 (198–182), 3. Aalborg 5/6, 4. Zaporizzsja 4/7, 5. Schaffhausen 3/6, 6. Dunkerque 2/6

(MTI)