Ungvári Attila arany- Tóth Krisztián ezüstérmes Taskentben

Shares

Ungvári Attila aranyérmes lett a taskenti olimpiai kvalifikációs cselgáncs Grand Slam-viadalon.

Ungvári

A 81 kilogrammos súlycsoport magyar indulója az első fordulóban erőnyerő volt, majd a német Schamil Dzavbatyrov, az osztrák Wachid Borchasvili, az üzbég Muso Sobirov legyőzésével jutott el a döntőig, amelyben aranyponttal győzte le a tavaly világbajnoki, egy évvel korábban olimpiai bronzérmes osztrák Shamil Borchasvilit.

A háromszoros Eb-harmadik Ungvári Attila a négyperces alapidő után a ráadás második percének vége felé lábszárátforgatással harcolta ki a győzelmet úgy, hogy korábban orrvérzés miatt ápolásra szorult. A mostani a harmadik World Tour-győzelme volt.

A GS második napján még egy magyar nyert érmet, mégpedig Özbas Szofi, aki a 63 kilósok között végzett harmadikként.

Tóth Krisztián vasárnap bronzérmet nyert

A 90 kilogrammos súlycsoport ötkarikás bronzérmese az első fordulóban a montenegrói Srdjan Mrvaljevicet győzte le úgy, hogy ellenfelét háromszor intették meg, majd a másodikban vazaarival kerekedett a kirgiz Anarbek Ishenbaev fölé. Ezt követően jött az üzbég Zufarbek Uralov elleni negyeddöntős összecsapás, amelyet két vazaarival nyert meg, az elődöntőben viszont nem bírt a szintén üzbég Davlat Bobonovval, aki 34 másodperccel alatt ipponnal diadalmaskodott.

A bronzmérkőzésen újra üzbég riválissal találta magát szemben a 28 éves magyar versenyző, Jakhongir Mamatrakhimovot végül ipponnal verte.

(MTI)

Pupp Réka bronzérmes Taskentben