Ünneplő székelyföldi labdarúgóknál

Nem telt el két hét sem azóta, hogy ünnepelt a székelyföldi magyarság: az FK Csíkszereda és a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK egyszerre jutott be a legjobb nyolc közé a labdarúgó Román Kupában.

Balról: Suciu Valentin, Bordás Dániel, Magyari Szilárd, Szondi Zoltán (fotó: Ch. Gáll András)

Előbbi a bukaresti óriás, a Dinamo tizenegyespárbajban történt kiütésével, utóbbi a második ligás Mioveni 5-0-s legyőzésével. November elseje óta ünnepel Székelyföld; ez a szívet melengető hangulat, a nyolcszáz kilométerről érkező hírek csíki és háromszéki riportkörútra csábítottak bennünket.

Bordás Dániel először vissza akart fordulni, amikor gépkocsijával Biharkeresztesnél áthaladt a román határon; a Nagyvárad előtti sivár, lepusztult gyártelepek látványa valóban lélekromboló. Szerencsére erőt vett magán a hódmezővásárhelyi kapus, és tovább vezette autóját Csíkszereda – és a történelmi siker – felé.

– Amikor néhány hónapja megérkeztem a városba, és bementem egy boltba, s azt tapasztaltam, a pénztárostól az édesanyjával vásárolni betérő kisgyermekig mindenki magyarul beszél, a feliratok is magyar nyelven íródtak, olyan érzelemhullám öntött el, hogy kevés híján elsírtam magam. Korábban sohasem jártam még Erdélyben, nekem ez új volt, s valósággal szíven ütött.

Azonnal éreztem, itt otthonra leltem, s így érzem most is – emlékezett vissza párás szemmel a megérkezés napjaira a 28 éves kapus, a Dinamo elleni korszakos bravúr egyik hőse, aki az utolsó tizenegyes hárításával legendává vált Csíkszeredában, s most úgy érzi, itt fogja majd egyszer befejezni labdarúgó-karrierjét.

– Az az utolsó, megismételt tizenegyes belém égett, azaz csak hittem, mert kiderült, hogy semmire sem emlékeztem, annyira módosult tudatállapotban védtem – említi Bordás, aki egyetlen NB I-es mérkőzéssel a háta mögött távozott annak idején Újpestről.

– Azt nyilatkoztam, hogy ugyanúgy védtem, mint az előzőt, és az ellenfél csatára is ugyanoda rúgta; aztán amikor megnéztem a videófelvételt, kiderült, pont az ellenkező oldalra rúgták, és én is másképp mozdultam. Abszolút magabiztossággal állíthatom, hogy az volt életem legőrültebb, egyszersmind legszebb napja, a legemlékezetesebb pillanat a pályafutásomban.

A kezdő tizenegyben Bordás és Majzik Adrián a magyarországi magyar, a többiek – a két spanyol és az egy brazil légiós mellett – tőrőlmetszett székelyek. Közülük az egyik legjobb, a Dinamo elleni második gól szerzője, a mindössze húszéves, farkaslaki születésű Magyari Szilárd.
– Hatévesen kezdtem el futballozni Székelyudvarhelyen, a labda volt a mindenem, s már tízévesen elhatároztam, hogy profi futballista leszek. Győrben jártam próbajátékon, de Gheorghe Hagi szemfülesebb volt, és elvitt a constantai akadémiájára. 2011-ben kaptam a meghívót a Puskás Akadémiától, s mentem Felcsútra – ismerteti kalandos életútját a jókötésű center.

– Bár már 2012-ben megvolt a magyar útlevelem, egy adminisztratív baki miatt három évig nem játszhattam bajnoki mérkőzéseken, ennek a három évnek a hiányát a mai napig érzem. Voltam én U19-es magyar gólkirály, végül Csákvárra kerültem, ahol előbb Szanyó Károlynál, majd Szijjártó Istvánnál is parkolópályán senyvedtem, egy alkalommal Orbán Viktor miniszterelnök úr is megkérdezte tőlem, ugyan miért nem játszom…
Válasz, magyarázat nem volt, viszont idén januárban érkezett a hívó szó a szülőföldről.

– Életem legjobb döntése volt, hogy hazatértem Székelyföldre – vallja a center, aki az idei bajnokságban 12 mérkőzésen már 11 gólnál tart. – A Dinamo elleni meccsre 15 ezer jegyigénylés érkezett, két és fél ezren szorongtak a másfél ezer nézőt befogadó lelátókon, s odakint is csaknem annyian biztatták kedvenceiket.

Fantasztikus erőnlétünknek köszönhetjük a sikert, 150 kilométert futottak együttvéve a csapatunk játékosai, én például csaknem tizenötöt, jó, jó, nem 90, hanem 120 perc alatt. Van egy csodálatos kondicionáló trénerünk, Dan Vasilicának hívják, ő az egyetlen román ember a stábban, de már tanul magyarul.

A román harmadosztály különben felér a magyar NB II-vel, állítom, mi ott az első hatban lennénk.
Suciu Valentin vezetőedző szentgyörgyi születésű, édesanyja magyar, ő is tökéletesen beszéli Arany János nyelvét. Az európai labdarúgásban az egyetlen szakember, aki a negyedosztályból felvitt az élvonalba egy futballcsapatot – esetünkben a Sepsi OSK-t.

– Sajnos azonban a télen gödörbe került a gárda, s elváltak útjaink – mondja „Vali”, ahogy Szentgyörgyön, s most már Szeredában is szólítják. – Szondi elnök úr hívott, s én mentem, először az U17-es csapathoz, majd nyáron érkezett a felkérés, amit nem tudtam visszautasítani, s azóta a felnőtt, NB III-as együttes edzője vagyok.

A jövőkép fényesnek tűnik, reméljük, sikerül feljutnunk a másodosztályba, s aztán, hogy mit hoz a jövő, nem tudhatjuk. Az biztos, itt, Romániában az edző jobban teszi, ha nem pakolja ki a bőröndjét.

Szondi Zoltán klubelnök csodálatos, magyar kormányzati pénzből épült, akadémiával s a Márton Áron Tehetséggondozó Központtal is büszkélkedő létesítményben kalauzol végig minket.

– A növendékeink zömében a szomszédos Márton Áron Főgimnázium diákjai, s mi legalább akkora gondot fordítunk az oktató-nevelő munkára, mint a futballra – mondja az elnök, aki Kolozsváron született, de ma már visszavonhatatlanul tiszteletbeli székely. – 2011-ben vette fel velünk a kapcsolatot a Puskás Akadémia, akkor Gellei Imre szakmai igazgató és Tajti József látogatott el hozzánk.

Az első összecsapás 10-1-es felcsúti győzelemmel végződött, de úgy, hogy a második félidőben a takarítónőt is a pályára küldték, csak hogy rúgjunk egy gólt. Idén meg már legyőztük a felcsútiakat, azért ez nem akármilyen fejlődés.

Kezdetben csak a hatszázezer Hargita és Kovászna megyei magyart, illetve a fiúgyermekeiket céloztuk meg, de ma már szélesebb körből merítünk. A költségvetésünk kétharmada Magyarországról érkezik, egyharmadát pedig a város adja, illetve mi magunk teremtjük elő szponzorok bevonásával.

Nincs ezen titkolnivaló, hálával tartozunk a magyar kormánynak a határon túli magyar sport nagylelkű támogatásáért.

(magyaridok.hu/Ch. Gáll András, Novák Miklós)