Kaczander Ágnes „rátapad” a tévére, ha úszóversenyt láthat

Az egykor két olimpiát is megjárt Kaczander Ágnes személye érdekes, közérdeklődésre is számot tartó. Több okból is. Jómagam élénken emlékszem a már a hetvenes évek legelején meredeken felfelé ívelő pályájú, akkor szemtelenül fiatal úszónőre, a szőke és ugyancsak csinos mellúszóra, aki a legszebb reményekkel kecsegtetett a közelgő, 1972-es, müncheni olimpia versenyein.

Kaczander Ágnes (fotó: jochapress)

Korábban más szerepkörben is ismert lett, ugyanis

alig 18 évesen,1971-ben férjhez ment edzőjéhez, Kiss Lászlóhoz,

aki ugyancsak érdekes és eseményekben gazdag életutat tudhat a magáénak. A sportkedvelők az utóbbi évtizedekben ki sem kerülhették Kiss személyét, hiszen legeredményesebb tanítványai – Egerszegi Krisztina és Kovács Ágnes – nem kevesebb, mint hat olimpiai aranyéremmel gazdagították a magyar sport dicsőségtábláját.

A Kaczanderről ötven éve az újvidéki Magyar Szó sportrovatában írt, őt bemutatni igyekvő írásom is részes abban, hogy ezt a csendes jubileumot egy újabb beszélgetéssel tegyük emlékezetessé. Ezért is kerestem meg Ágnest, aki Budakeszi otthonában fogadott és érdekes alapanyaghoz juttatott beszélgetésünk által.

– Jövőre lesz hatvan éve, hogy először léptem be a Császár uszodába, ahova a Frankel Leó utcai lakásunkból csak át kellett sétálnom. Anyukám a bátyám „hazakergetése” érdekében küldött oda. ám éppen fordítva történt, ugyanis én is ott ragadtam. Ez 1963. áprilisában történt. Hazaérve boldogan tudattam anyukámmal, hogy engem bizony felvesznek úszni. „Erről szó sem lehet” – jött a kőkemény válasz. Csak úgy kezdhettem el az edzéseket, ha megígérem, hogy kiöregedésemig nem hagyom abba.

– Eleinte jól is mentek a dolgok.

– Fél év múlva az Építők edzőjével, Hirsch Károllyal átkerültünk a Margitszigetre. Vagy három év elteltével meginogtam, édesanyám egy nagy pofonnal igyekezett hozzásegíteni fogadalmam betartásához. Karcsi bácsi 1969-ben ment nyugdíjba, az Építők úszó szakosztálya pedig megszűnt. Ekkor igazoltam a Budapesti Spartacusba, ahol 1970-ben már négy felnőtt bajnokságot nyertem. Huszonháromszoros felnőtt bajnokként vonultam vissza 1977-ben.

– Közben azonban még sok víz lefolyt a Dunán…

– Nem is volt választási lehetőség, egyedül Kiss László volt ott az edző, így nála folytattam. Korát meghaladó valaki volt, aki külföldi szakanyagokat tanulmányozva is dolgozott. Emlékszem, a világhírű amerikai szaktekintély, James Counsilman egész éves programját is megszerezte. Akkoriban rengetegnek tűnt, amit naponta úsztunk, de a kilencvenes évek elején már versenyző fiam, Kiss Gergő kinevetett, amikor átnézte az akkori edzésnaplómat. Ha már szóbakerültek a gyerekek: Gergő 1977-ben, Patrícia pedig 1980-ban született. A fiunk jól menő ügyvéd, hatalmas munkabírással, a lányom előbb szociológiát végzett, majd az úszóedzői minősítést megszerzését követően kitanulta a lakberendezést is, hogy végül kikössön az általam kitalált és működtetett úszóóvodában. Magamról csak annyit tanulmányaimat illetően, hogy előbb a TF-en lettem szakedző, majd a nyolcvanas évek elején pszichológiából is diplomát szereztem.

Kiss László legsikeresebb tanítványával, Egerszegi Krisztinával

– Pályafutása fő eseményét, az 1972-es olimpiát szó nélkül átugrottuk…

– Ha valaki egy hónappal München előtt azt mondja, hogy 4. és 6. helyeken végzek, azonnal aláírtam volna. A helyszínen más volt a helyzet. százon reális volt a 4. hely, a hosszabbik mellúszó számban viszont olimpiai csúccsal jutottam a döntőbe. Mindenki azt várta, hogy megnyerem a számot és meg is nyerhettem volna. Ám a rutinhiány döntött. Úgy „bepánikoltam”, hogy azt sem tudtam, hol vagyok. Így az elérhető első helyett maradt a hatodik hely. A pánik két évvel később az Eb-n is utolért kétszázon, míg 100 méteren sikerült harmadikként elérnem a falat. Laci mind a mai napig hajtogatja, hogy ha legalább neki nagyobb rutinja lett volna… Nem volt, én pedig így is elégedett vagyok azzal, amit elértem. Mindent a sporttól kaptam, hogy amióta elkezdtem, mind a mai napig ott vagyok, ahol vagyok: a Margitszigeten. Én kimondottan szerencsésnek érzem magamat!

– Erről a későbbi, mindmáig tartó „vizes” kapcsolatról kérhetem, hogy meséljen?

– A „Szpariban Sárosi Mesti és Kiss Laci révén már 1968-tól volt egy minden hivatalos bejegyzés nélküli óvodai kezdeményezés azért, hogy a sportolók gyerekei ott lehessenek a szülőkkel az uszodában. Az alapötlet Schmitt Páltól jött, aki az akkoriban született gyermekeivel kapcsolatosan megjegyezte: milyen jó lenne, ha az én gyermekeim is itt lehetnének! Külön helyiségünk nem volt, a mi két gyerekünk is ott, a lépcsőházban nőtt fel.

– 1983-tól folyamatosan azon fáradozott, hogy megvalósítsa az „igazi” ovit a szigeten…

– Ez évtől az OSC-ben kezdtem edzősködni, mégpedig ötéves vagy idősebb gyerekekkel. A tehetségesebbeket átirányítottam a Szpariba, a Honvédba vagy a Komjádiba – kinek melyik uszoda volt közelebb. 1993-ig maradtam az orvosegyetemiek kötelékében. Közben a rendszerváltást követően elkezdtem „mozgolódni” az úszóovi ügyében, amit akkor már egy igazi „sportoviként” képzeltem el.1991 szeptemberében sikerült beindítani az óvodát, így most már a 31. éve működik.

– Mi mindenre volt szükség a beinduláshoz?

– Ahogy mondani szokták, szerencsére mindenhez szükség van. Azt kell mondanom: az első pillanattól kezdve a jó Isten keze rajta volt az óvodán. Az engedély birtokában elbizonytalanodtam: honnan lesznek itt gyerekek? Akkor Gyárfás Tamás mindkét kislánya nálam úszott. Amikor megtudta a tervemet a lányok nagymamáján keresztül, másnap kijött a stábjával és készített egy anyagot, amely két nap múlva, reggel 6.35-kor a tévén adásba is került. Aznap estére megvolt a tervezett induló létszám, a harminc tandíjat befizetett gyerek. Öt hónappal később minden elkészült a szeptember elsejére tervezett megnyitáshoz.

– A kezdő stáb hány emberből állt?

– Négy óvónőnk és egy mindenesünk volt a rajtnál. Az egyik új kolléganőnk óvodája bezárt, a berendezéseket pedig ingyen bárki elvihette. Ezek a használt, de jó állapotú bútorok nekünk a legjobbkor jöttek. Ma már tizenketten dolgozunk, a vízilabda is bekerült a programba a korcsolya és a tornatermi labdajátékok mellé. Német nyelvvel kezdtünk, ma már az angol a sláger; minden csoportunkban van egy-egy angol nyelvű óvónő is. Az utóbbi években már a lányom vette át a vezetés tennivalóit, én csak besegítek neki.

– Ezek szerint mostanság már kevesebb az óvodai tennivalója.

– Igen és az időmet elsősorban a három unokámmal kapcsolatban igyekszem hasznosítani. Szinte vadászom őket, de sajnos ketten már – Zétény 17, Gellért 16 éves – kifelé tartanak az erőteremből, így az utóbbi időkben elsősorban a kilenc éves Zitával tudok sokat együtt lenni. Engem egyébként az örökös mozgás tart életben. Szerencsére a mániámnak, az utazásnak is tudok hódolni. Két barátnőmmel minden évben eljutunk valami egzotikus helyre. Legutóbb Vietnam és Kambodzsa volt az úticél, de a tengeri úszásokból szinte semmi nem lett a vizet elárasztó, legkülönfélébb rovarok és pókok miatt.

– Az év döntő részét viszont csak itthon tölti. Mit jelent ma az életében az úszás?

– Persze, hogy követem az eseményeket, hiszen az úszás az egész életemet végig kisérte. Ha bármilyen verseny van, szinte „rátapadok” a tévére. Természetesen vannak kedvenceim és vannak kevésbé kedvenc úszóim is. Az utóbbi években egyre többet figyelem a jégkorongozókat, hiszen a három unokám közül kettő is ezt a sportágat űzi. A lányom révén sokat tudok a díjlovaglással kapcsolatosan. Az óvodában működik a vízilabda előkészítő csoport, így erről a sportágról is tájékozottnak kell lennem. Engem, személy szerint a rövid pályás gyorskorcsolya és a sí többféle szakága is nagyon leköt. Amikor nincs vírusinvázió, télen síelek is, bár a gyerekeim szerint úgy haladok, mint Micimackó a domboldalon…

(jochapress / Jocha Károly)