Jakabos Zsuzsanna abszolút magyar csúcstartóvá lépett elő

Shares

A korábban megjelent érdekességek között egy hiba szerepelt: Jakabos Zsuzsanna nem a 8., hanem a 9. világbajnokságán szerepel – és ezzel új rekordot állít fel a magyar úszósportban. Eddig Cseh Lászlóval és Hosszú Katinkával állt holtversenyben (8-8 vb- szerepléssel).

Jakabos

(MTI/Czeglédi Zsolt)

Zsu 2005-ben debütált Montrealban, aztán 2007-ben nem szerepelt, azóta viszont minden alkalommal (2009, 2011, 2013, 2015, 2017, 2019, 2022), így a 2023-as lesz a kilencedik alkalom.

Jakabos Zsuzsanna:

És 2007-ben is megvolt a szintem, de akkor volt egy közös edzőtábor, meg egy szintfelmérő, amin nem úsztam jól, legalábbis ezt mondták, holott csak azt csináltam addig is, amit előírtak. Nem vittek ki, én meg a vb alatt a Komjádiban egy versenyen annyit úsztam négyvegyesen, mint Katka kint… Szóval akár lehetne tíz is. Amúgy abból látszik, mennyire régen csinálom, hogy a külföldieknél már az edzőkkel beszélgetek, mert ők állandóak, míg a versenyzők azóta már többször cserélődtek, és nem maradt olyan, akivel együtt kezdtem.”

Az Európa-bajnok kiválóság kicsit bizonytalan, mire lehet képes Fukuokában, mert akadtak jó és kevésbé jó periódusai is a felkészülésének., “Ráadásul többször betegeskedtem is, ami korábban nem volt jellemző, azaz magam is kíváncsian várom, mire leszek képes.”

Jakabos Zsuzsanna 100 és 200 pillangón, illetve 400 vegyesen indul, illetve valószínűleg tagja lesz a 4×200-as gyorsváltónak is.

(MÚSZ)