Valentino Rossi versenyben a dobogóért

Shares

Valentino Rossi az Amerikai Nagydíjon nagyon szeretett volna dobogóra állni, azonban végül Marquez, Vinales és Iannone mögött be kellett érnie a 4. hellyel.

Fotó: Lat IMAGES

A Doktor alapvetően nem tartotta rossznak a Yamaha tempóját Austinban, de azért a negyedik helynél többre számított.

„A verseny nem volt olyan rossz, de egy kicsit rosszabbul ment, mint arra számítottunk. Abban reménykedtem, hogy 2:05-ös köröket mehetek, hiszen péntek és szombat délután is ilyen tempót mentem. Tudom, hogy ezzel a tempóval a dobogóért is harcolhattam volna, és a célunk is ez lett volna.”

„Azonban sajnos jobban szenvedtem, mint a többiek, különösen az első abronccsal. Az edzéseken sosem szenvedtem, de ma a gyors kanyarokban túl sokat vesztettem. Vagyis egy kicsit le kellett lassítanom, de így is megpróbáltam közel maradni Iannonéhoz, és a dobogóhoz, csakhogy ő gyorsabb volt nálam, és a végén nem is tudtam harcolni.”

„Lehet, hogy az volt az ok, hogy az aszfalt jelentősen melegebb volt, mint hétvégén. Pénteken és szombaton sokkal hidegebb volt, vasárnapra viszont felment a hőmérséklet, és az első abroncs nem működött.”

Rossi mindezek ellenére sokkal jobban érzi magát ezen a motoron.

„Ez sokkal inkább az a Yamaha, amit ismerek, és az elsőket, illetve a gyors kanyarokat is jobban érzem. Szerintem versenyképesebbek is lehetünk. Most fontos, hogy megértsük a tempónkat Európában, hiszen ott sok minden változhat. Tavaly sokat szenvedtünk, szóval már Jerezben kiderül, hogy gyorsabbak vagyunk-e.”

„Összességében ez a hétvége sem volt rossz a számomra. Azonban szerettem volna megpróbálni a dobogót, vagyis nem vagyok teljesen boldog. Mindkét motorunk a TOP 4-ben landolt, ami azt mutatja, hogy elég versenyképesek vagyunk.”

(motorsport.com)