• Egyéb

Varga Zoltánnal nem tudott beszélni, Pelével viszont készített interjút Zsiray László (1. rész)

Shares

A Győrben született Zsiray Lászlóra a mai napig úgy emlékeznek, hogy Lisztes Krisztián menedzsere volt – emlékeztet Zsiray Lászlóra a Magyar Nemzetben Lantos Gábor. Azt kevesebben tudják felidézni, hogy 1990-ben Pelével interjút készíthetett Rómában, de azt sem sokan tudják, hogy szerepe volt a szintén magyar válogatott labdarúgó, Miriuta László pályájának alakításában. Ma már Zsiray László sem néz meg minden focimeccset, miközben azt állítja, hogy a labdarúgás népszerűségét semmi és senki nem veszélyezteti.

Zsiray László (fotó: you tube / képernyőfotó)

– Ha most azt kérném öntől, hogy nyúljon be a zsebébe, s vegyen elő egy klasszikus, papír alapú névjegykártyát, meg tudná tenni?
– Hogyne! (Majd Zsiray László tényleg a zsebébe nyúlt és kivett onnan egyet.) Sokak szerint kiment a divatból a kis lapocska, de ezt cáfolom. Nem a névjegykártya ment ki a divatból, hanem az emberi kapcsolatok torzultak, silányultak. Ám ha én valakivel találkozom, megismerkedem, nem vagyok hajlandó elkezdeni diktálni a telefonszámomat. Inkább adok neki egy névjegyet.

Zsiray László ismeri az 503-as szoba titkát

– Amikor megbeszéltük ezt az interjút, azt kérte, Győr legyen a helyszín, ott is a város egyik patinás szállodája. Ha már tényleg itt találkoztunk, mesélne nekem az 503-as szoba titkairól?
– Legendás az a helyiség, amely nem elnöki lakosztály, csak én neveztem el annak. 1997-ben kerültem el a Telesporttól, majd sokáig nem készítettem semmilyen tévéműsort. Ezt szúrhatta ki a város tévé vezetője, Töreki Imre, s arra kért, csináljak nekik valamit. Sokáig hezitáltam, majd elvállaltam a feladatot. Útközben – ez volt annak a műsornak a címe, amit kitaláltam. Ez a cím jól jellemezte és jellemzi az életemet, mert én is állandóan útközben voltam és vagyok. Néha azt gondoltam, soha nem érkezek haza. Mennyit morfondíroztam azon, hol is van az én otthonom valójában? Nos, ezt a műsort a Rába Hotel 503-as szobában forgattuk.

Az első vendégem Cseke László, a Szabad Európa Rádió műsorvezetője volt, akivel egy vonat étkezőkocsijában ismerkedtem meg.

De járt ebben a szobában Staller Ilona, közismertebb nevén Cicciolina, vagy éppen a kétszeres világbajnoki ezüstérmes holland labdarúgó, Arie Haan is.

– Mit keresett ön egy vonat étkezőkocsijában? 
– Én a mai napig vonattal közlekedem Magyarország és Németország között. Régen Győrben beszálltam az étkezőkocsiba és Stuttgartban vagy Münchenben szálltam ki onnan. Fejből tudtam az étlapot, ismertem a szakácsokat, a pincéreket. Ma már ez is kissé másképpen van, ritkábban látogatom a büfékocsit. Anno Cseke László is pontosan tudta, hova kell jönnie, amikor Münchenben felkapaszkodott a vonatra.

Nem az öltözőből küldte ki Zsirayt Varga Zoltán

– Mennyire bántja az, hogy ha az ön nevét idehaza kiejtik, akkor a többség már nem ismeri, de aki igen, az rögtön hozzáteszi, hogy ja, igen, ő volt az az ember, akit a Ferencváros edzője, Varga Zoltán kiküldött a csapat öltözőjéből. Pedig azt is mondhatnák, hogy ön volt az, aki 1990-ben Pelével kilencperces interjút készíthetett a Magyar Televíziónak.
– Egyáltalán nem bánt, s nem is lep meg mindez. Az emberek már csak ilyenek. Amúgy Varga Zoltán semmilyen öltözőből nem küldött ki, legfeljebb egy tanácsteremből, de erről még úgyis beszélek.

A Pelével készült interjúra büszke vagyok, de ez sem jött volna össze, ha nincs a magyar Réthy Béla,

aki a német ZDF tévé riportereként dolgozott az 1990-es olaszországi labdarúgó-világbajnokságon. Pelé ugyanis a német tévéseknek adott interjút, s amikor ezt megtudtam, kérlelni kezdtem Réthyt, hogy engedjen minket, magyarokat is oda. Béla nagyon korrekt volt, megbeszélte a főnökeivel a dolgot, akik igent mondtak. Így jött létre ez az beszélgetés, amit a ZDF operatőre rögzített, csak éppen a kazettát cserélte ki a kamerában.

Először a német kazetta került oda, majd jött a miénk. Ugyanazzal a mikrofonnal készítettem az interjút, mint a németeknek Réthy Béla.

Sokat gondolkodtam azon, hogy a mai teljesen megváltozott, csak a pénzről szóló médiavilágban megtörténhetne-e ugyanez? Mindig arra jövök rá, hogy igen, mert ezek a dolgok nem a pénzen, hanem a személyes jó kapcsolatokon múlnak.

Ha én nem vagyok jóban Réthy Bélával, soha nem ülhettem volna le a háromszoros világbajnok brazil labdarúgóval beszélgetni.

– Varga Zoltánnal miért nem ült le soha egy jót beszélgetni?
– Annak ellenére, hogy mindketten Németországban éltünk, 1996 kora őszéig nem ismertük egymást személyesen. Varga Zoltán egy időben teljesen eltávolodott a focitól, a biztosítási szakmában dolgozott. Nem volt köztünk semmilyen kapcsolódási pont. Én a német futballban éltem az életemet, ő nem.

– Tényleg kiküldte önt Varga a Fradi öltözőjéből?
– Nem. 1996 szeptemberében járunk, az UEFA Kupa első fordulójában a Fradit a görög sztárcsapattal sorsolták össze. Az első mérkőzésen még Mucha József ült a kispadon, 3-1-re nyert a Fradi. Másnap megérkezett a klubhoz Varga Zoltán, s két héttel később, Görögországban már ő dirigálta a Ferencvárost. Akkor én már régóta Lisztes Krisztián menedzsere voltam, így utaztam ki a csapattal a visszavágóra. Meg elnöki tanácsadóként, mert Szívós István erre a feladatra kért fel.

Ültünk a pireuszi hotel halljában, amikor jöttek az újságírók, hogy Varga Zoltán hamarosan taktikai értekezletet tart, menjünk be oda. Így is tettem.

Az utolsó sorban foglaltam helyet, Varga beszélt, majd meglátott, s egy teljesen idegen nevet kezdett el mondogatni. Valami Kálmánról beszélt, nem vettem magamra, elvégre Laci vagyok.

Mikor aztán kiderült, hogy az edző rám gondolt, s arra kért, hogy hagyjam el a termet, szó nélkül felálltam, s eljöttem onnan.

Mire hazaértünk, a teljes magyar sajtó azzal volt tele, hogy Zsiray Lászlót Varga Zoltán kidobta a Ferencváros öltözőjéből. Ezt írták a lapok.

Mit tehettem volna ez ellen az iszonyatos médiatűz ellen? Ahová elhívtak, ahol megkérdeztek, ott elmondtam a valóságot, de nem mehettem oda minden emberhez magyarázkodni. Mit kerestem volna én a Fradi öltözőjében?

– Amúgy miért érezte azt, hogy feltétlenül be kell ülnie erre a taktikai értekezletre?
– Elnöki tanácsadóként utaztam ki a csapattal Görögországba. A kollégák is hívtak, miért ne mentem volna? Tudom, a mai viszonyok között ez már lehetetlen lenne, de akkor mások voltak a körülmények. Ma sem döntenék másképpen. Miért ne hallgathattam volna meg azt, amit mond?

Rászállt Zsirayra a korabeli magyar sportsajtó

– A korabeli sportsajtót böngészve a legtöbben azt vetették a szemére, hogy miközben menedzsernek adta el magát, semmilyen végzettsége nem volt e tárgyban. Ez nagyon sokakat bosszantott akkoriban Magyarországon.
– Egy menedzseri diplomához, licenchez akkoriban olyan sok pénz kellett, ami nekem nem állt a rendelkezésemre. Az én menedzseri munkám nem a papírok megszerzéséről szólt, nem arról, hogy milyen diplomát lobogtattam, hanem arról, hogy a személyes kapcsolatok révén hogyan tudok előre jutni. Nekem nem kellett ahhoz papír, hogy a Bayern München elnökével vagy a Stuttgart sportigazgatójával tárgyaljak, mert a német futballközegben nagyon sokan ismertek. Ezzel együtt én soha nem tartottam magam klasszikus futballmenedzsernek.

Azt is sokan a fejemhez vágták, hogy én Lisztes Krisztiánból gazdagodtam meg. Ez nem igaz. Soha nem vettem el tőle egy fillért sem.

Természetesen a menedzsereknek járó jutalékokat megkaptam, de ez ma sincs másképpen. Ki az, aki azt gondolja, hogy egy mai vagy egy harminc évvel ezelőtt dolgozó ügynök ingyen végzi a munkáját? Ilyen nincs, de arra mindig kínosan vigyáztam, hogy Lisztes Krisztiántól soha ne vegyek el egy forintot sem.

– Hogyan került kapcsolatba Lisztes Krisztiánnal?
– Nekem ő olyan volt, mintha a fiam lett volna. 1994 januárjában Sindelfingenben rendezték meg a Daimler Benz Kupát, a hagyományos év eleji teremtornát. Addig nem hívtak meg erre az ifjúsági tornára magyar csapatokat. Én mondtam a szervezőknek, hogy a magyar ifjúsági válogatottat is hívják meg. Ott láttam először Lisztest játszani. Nemcsak nekem tűnt fel, hanem a VfB Stuttgart akkori sportigazgatójának, Dieter Hönessnek is.

Ezt a tornát a magyarok nyerték meg, a legjobb játékosnak Lisztest választották. Höness odajött hozzám, hogy neki kell ez a gyerek, lépni kell azonnal, mielőtt más is lecsap rá. Ekkor kezdtem el ezen dolgozni, így lettem Lisztes ügyeinek intézője, ha úgy tetszik, menedzsere. Idehaza persze nem nézték ezt jó szemmel. A magyar sportsajtó nehézbombázói rám szálltak, Gyárfás Tamás vagy Bocsák Miklós állandóan napirenden tartotta, hogy ki vagyok én meg mit keresek itt. Ezen csak nevetni tudtam. Az egész mögött ugyanis az emberi irigység és féltékenység húzódott meg.

Gyárfás Tamás behívott a tévéműsorába. Előtte negédes volt, majd az adásban nekem rontott, s állandóan azt kérdezte, mennyit kerestem én a Lisztes-ügyleten. Számomra a mai napig hihetetlen, hogy minden ekörül forgott.

(magyarnemzet.hu / Lantos Gábor)