Varga Zsolt csalódott, mert érezte, a bírók belenyúltak a meccsbe!

Talán túl szép lett volna, ha új szövetségi kapitánnyal, megfiatalított csapattal a magyar férfivízilabda-válogatott megnyeri az Európa-bajnokságot. Egészen a döntőig az együttes a szebbik arcát mutatta, a horvátok ellen 10-9-re elvesztett fináléban aztán a korlátai is megmutatkoztak. Jó döntés volt Varga Zsoltot kinevezni, aki precíz munkával nem csupán szép eredményt ért el, hanem a jövőre nézve versenyhelyzetet teremtett a keretbe kerülésért. A világbajnoki hetedik helyezés után az a legfontosabb, hogy kiderült, van jövőkép, s egyelőre ez sem kevés.

Varga Zsolt

Nehéz lenne megmondani, mivel voltak jobbak a horvátok a 10-9-re megnyert Eb-döntőben. Igen, élvezték a hazai pálya előnyét. Egy román játékvezető bármely magyar csapatnak már akkor is hátrány, ha történetesen igazságosan bíráskodik, de Alexandrescu sporttárs szlovén kollégájával, Boris Margetával egyetemben azért inkább a horvátoknak fújt, ami a kiállítási arányban is megmutatkozik (19:15). A játékvezetők részrehajló ténykedése különösen a meccs elején és a végén volt feltűnő, tehát fontos pillanatokban.

Ám hiba volna csupán a bírókra fogni a vereséget.

A kapuban ugyan Vogel Soma ezúttal is remekelt, centerben Német Toni és Molnár Erik küzdött becsülettel és gólt is szerzett – utóbbi 19 évesen, világversenyes újonc létére kettőt is, ami dicséretes –, de a kapusunkat leszámítva igazán kiemelkedő teljesítményt senki sem nyújtott. Jansik Szilárd, akit komoly elismerésként a torna legjobb játékosának választottak, mintha kicsit túlpörgött volna, Zalánki sajnos az előző meccseken látott formáját hozta (sok lövés, kevés gól), s Manhercz sem tudta kézbe venni a zászlót, ráadásul kiélezett helyzetben elhibázott egy ötméterest. Vigvári pimasz gólját és Konarik bombáját leszámítva távolról nem voltunk veszélyesek, s ami ennél nagyobb baj, emberelőnyben nem működtek a center bejátszások. Ha valamiben, ebben voltak jobbak a horvátok. A tíz kapott gól nem sok, Varga Zsolt általában azt fogalmazza meg célként, ennél ne legyen több, de ezúttal azért messze nem volt tökéletes a védekezés.

De ne legyünk telhetetlenek. A szövetségi kapitány sem az. A bírói ténykedés mellett persze ő sem ment el szó nélkül.

– Biztos voltam benne, hogy a bírók nem fogják elengedni a meccset úgy, hogy valamelyik oldalra nagyon eldőljön, pláne nem a mi oldalunkra. Úgy is volt felépítve a taktika, hogy két negyedig legyünk ott nagyon szorosan a horvátok mögött, mert ekkora közönség előtt a másik oldalon is megjelenik egyfajta a nyomás. Úgy gondolom, a végén mi is hibáztunk, a másik oldalon viszont azt éreztem, hogy ráléptek a gázpedálra a bírók és megfogták az egészet egy pillanat alatt.

Elkeseredett nem vagyok, csalódott is csak azért, mert azt éreztem, belenyúltak a bírók a meccsbe.

– Oké, mi is hibáztunk, de a végén megfogták a meccset, nem adtak esélyt. Egy ilyen döntőben, a házigazda ellen ez benne van, belőlem is az emóciók szólnak, majd higgadtan is megnézem a mérkőzést.

Varga Zsolt a csapat küzdőszellemével, mentalitásával a fináléban is elégedett volt, úgy fogalmazott, két nap múlva már szép történet lesz az Eb.

– Akkor már mindenki tudja majd értékelni, hogy nagyon közel voltunk ahhoz, hogy Európa-bajnoki aranyérmet nyerjünk. Pedig nagyon messziről indultunk. Sok munkával, nagy akarattal mégis közel kerültünk az aranyhoz. Csak azt tudom mondani, folytatjuk a munkát, látjuk az utat, amin haladni kell. A jövőben is jó eredményeket érhetünk el.

– Igen, nagyon messziről indultunk, s nem csak a hazai rendezésű világbajnokságon elszenvedett kudarcra, a hetedik helyezésre gondolva. Hanem arra is, amit az elmúlt napokban mindenki egyre többet emlegetett Splitben. Az ominózus spanyolországi edzőtáborozást, amelynek során a kétkapus közös tréningeken a spanyolok feltörölték velünk a padlót.

Varga Zsolt egyfelől visszaadta a játékosok hitét, másfelől igazolta, ami persze közhely, hogy a vízilabda csapatjáték.

Nem az egyéni képességek terén vagyunk – vagy inkább voltunk – lemaradva a legjobbaktól, hanem csapategységben. S abban, ami tanulható, az összehangolt, fegyelmezett védekezésben. Nem véletlenül hangsúlyozta mindenki ennek a jelentőségét rendre az Európa-bajnokság alatt.

Tehát csapategység és meló. Mindkettőre elhangzott egy-egy erős mondat még a spanyolok ellen megnyert elődöntő után.

– Sokat dolgoztunk a parton is azért, hogy a csapat így nézzen ki kívülről, s ennek meglett az eredménye – árulta el Zalánki Gergő, egyúttal arról is beszélve, hogy a világbajnokságon bizony hiányzott a kohézió.

– Nem szabad a problémákat a szőnyeg alá söpörni. Centert kell képeznünk, újra meg kell tanulnunk hatékonyan blokkolni, állóképességet fejleszteni, folytatnunk kell a megkezdett munkát – Varga Zsolt pedig nem átallotta elismerni, hogy bizonyos területeken hátrányban vagyunk a világ elitjéhez képes.

Szerencsére ezt viszonylag rövid idő alatt sikerült ledolgozni. Ez Eb-ezüst a jövőre nézve érdekes helyzetet teremt. A vb-csapatból csak nyolcan maradtak benn az Eb-keretben, a hetedik helyet sikerült ezüstre váltani.

Adódik a kérdés, akkor most kik is az alapemberek. Varga Zsolt erre érthetően kitérő választ adott.

– Maximálisan büszke vagyok arra, akik itt voltak. A jövő, a munka fogja eldönteni, hogyan áll majd össze a jövőben a csapat.

Mindenesetre senki sem élhet meg a múltjából. Aki ott akar lenni akár csak jövőre Fukuokában a világbajnoki, hát még két év múlva a párizsi, olimpiai keretben, annak oda kell tennie magát.

A spliti Európa-bajnokságnak ez a legfontosabb tanulsága.

(magyarnemzet.hu / Novák Miklós)