Vári: ezt máshogy nem is lehetett volna megkoreografálni
Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke szerint mindkét válogatott újra megmutatta a vasárnap befejeződött budapesti Európa-bajnokságon, hogy a világ legjobbjai közé tartozik.
„Ilyen drámai győzelem után az az ember érzése, hogy ezt máshogy nem is lehetett volna megkoreografálni” – utalt az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában a sportvezető arra, hogy a férfi válogatott a vasárnapi fináléban 9-9-es döntetlen után ötméteresekkel verte a spanyolokat.
Vári Attila elmondta: ugyanolyan örömet érzett a mostani siker alkalmával, mint amikor – többek között Märcz Tamás szövetségi kapitánnyal együtt – játékosként tagja volt az ezt megelőző Európa-bajnok együttesnek még 1999-ben.
„Nehéz sorozaton van túl a női válogatott is, amely ugyanúgy megérdemelte volna az olimpiai kvótát, mint a férfi, ugyanis a bronzmérkőzésen az egyik legjobb csapatot, a hollandot múlta felül” – mondta Vári, aki kijelentette, továbbra is az a cél, hogy mindkét magyar együttes ott legyen a tokiói olimpián. Ehhez a nőknek a márciusi kvalifikációs versenyen kell kivívniuk a részvételt.
Az MVLSZ elnöke a rendezéssel kapcsolatban is elégedettségének adott hangot, ahogy fogalmazott, mindent megtettek.
A magyar férfi válogatott diadalát közel félmillióan nézték
Az M4 Sport piacvezető volt a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfi döntője során, amelyen a magyar válogatott vasárnap ötméteresekkel szerezte meg az aranyérmet Spanyolország ellen.
Az MTVA sajtóosztályának hétfői tájékoztatása szerint a finálé adásideje alatt 478 ezer fő nézte a műsort, ami 10,3 százalékos közönségarányt jelentett, ezzel a csatorna piacvezető volt a mérkőzés idejében. A találkozóba 839 ezren kapcsolódtak be legalább egy percre.
„A mérkőzés és a közvetítés történelmi pillanatai, köztük a mindent eldöntő ötméteres dobások visszanézhetők az m4sport.hu-n, a MédiaKlikken pedig a teljes közvetítés látható” – olvasható a közleményben.
(MTI)