Vas Kata Blanka: „Pontosan tudom, mit köszönhetek az edzőimnek!”
A Magyar Edzők Társasága (MET) évről vére megünnepli szeptember 25-én az Edzők napját. Ebből az alkalomból mindig megjelentet a MET a Magyar Edző c. szaklap sorozatában egy olyan kiadványt, ahol a sikeres versenyzők megköszönik edzőiknek a velük való eredményes foglalkozást. Ez alkalommal a tokiói olimpián 4. helyezett, az U23-as korosztályban világbajnok kerékpáros, Vas Kata Blanka írásban rögzített gondolatait követhetik az olvasók.
Vas Kata Blanka
A magyar kerékpározásra az utóbbi években kétségkívül szép, eredményekben gazdag napok járnak. Ennek a változásnak annál is inkább örülnünk kell, mert hosszú évtizedeken keresztül csak nagyon módjával jöttek azok a nagyon várt sikerek. A lehetőségek eleve minimálisak voltak a szocializmus évtizedeiben, hiszen a legjobb országúti kerekeseink számára maximális lehetőségként az évenkénti Békeversenyen való részvétel volt.
A tények ismeretében csak az elismerés hangján lehet méltatni az akkori legjobbakat – Török Győzőt, Juszkó Jánost, Megyerdi Antalt és társaikat – akik az akkori, zárt lehetőségek világában is napról napra nyeregbe pattantak és igyekeztek jó formában eljutni az év fő (és egyetlen, érdemi) erőpróbájára.
Az már soha nem fog kiderülni: vajon az akkori idők legjobbjai mire lennének képesek a jelen időben adott, sokszorosan jobb lehetőségek közepette. Az viszont tény, hogy a mai legjobb kerekeseink a megváltozott viszonyok között ki is használják az adottságokat. A kétezeres évek elején még egy fecskének számított Bodrogi László, hogy azután a legutóbbi években egymás után tapsolhassunk a nemzetközi porondra kilépő és ott is helytálló, fiatal tehetségeinknek.
A legújabb kor úttörője kétségkívül Valter Attila, akit Fetter Erik és mások is javuló eredményekkel követnek. Valter Attila már az egyik legnagyobb erőpróbán, az Olasz Körversenyen több napig az összetettben első tudott lenni. Reális remény van arra, hogy a jövőben ezek a sikerek ismétlődni fognak.
Ami pedig a jelen, 2023 eddigi messze legnagyobb sikerét illeti, az kétségkívül az U23-as korosztályban, Vas Kata Blanka által kiharcolt világbajnoki aranyérem. Az évek óta a nemzetközi élvonalban csatázó, már több mint reménység, a sajtó számára rendkívül ritkán érhető el, ezért meg kellett ragadni a Városligetben lévő Milleneum Házában, sajtótájékoztató keretében adódott lehetőséget.
„Nem kell ebből akkora ügyet csinálni!” – hangsúlyozta ismételten a 22 éves kerekes hölgy, aki azért legbelül talán mégis másként gondolta, hiszen ezt is mondta:
„Nagyon örülök, hogy oly sok más nemzet himnuszát követően a magyar is elhangzott, amit igyekeztem nagyon élvezni, hiszen ebben a korosztályban ez volt az utolsó alkalom arra, hogy világbajnok lehessek.”
Vas Kata sikerének értékét csak növeli, hogy egy nappal korábban a mountain-bike, a „monti” versenyen is elindult és ezért a másnapi, országúti erőpróba előtt egy kicsit tompának, fáradtnak érezte magát.
Kivárva a sort, végre a Magyar Edzők Társasága képviseletében feltehettem néhány, rövid kérdést.
– Mondja Kata, tényleg nem tartja nagy dolognak ezt a világbajnoki címet?
– Úgy gondolom, nem kell elájulni, hiszen ez csak egy korosztályos siker, bár azért csak egy jó eredmény. És az is igaz, hogy ez a cím ad egy visszaigazolást is arra, hogy az eddigi, kemény munkát kell tovább folytatnom. Az is ennek a győzelemnek a hozadéka lehet, hogy megint sok fiatal határozza el, hogy ő is kerékpárversenyző akar lenni.
– Három szakágban is próbára teszi önmagát, fiatal kora ellenére is már sok siker van a háta mögött. Melyiket tartja a legtöbbre?
– Hát persze, hogy ezt, mert ez mégis csak egy világbajnokság. Egyébként ötéves korom óta versenyzek és annyi érmem meg díjam van, hogy egy ideje már csak a legkedvesebbeket állítom ki a szobámban.
– Azért a sikereit nem saját kútfőből érte el, ezekhez szükség volt a mindenkori edzőkre is. Kiket emelne ki azok közül, akik Katával foglalkoztak?
– Az első, igazi edzőm Papp Dénes volt, előzőleg édesapám viselte gondomat, aki megszerettette velem ezt a sportágat. Elsősorban neki köszönhettem azt, hogy életre szólóan elköteleztem magamat sportágam mellett.
– Hogyan gondol vissza az első edzőjével volt kapcsolatára?
– Nálunk ez egészen másként működik, mint a legtöbb sportágban. Kapunk ugyanis egy edzéstervet, amit vagy teljesítünk, vagy nem. Ha igen, akkor az edző örül, hogy olyan tanítványa van, akivel érdemes együtt dolgozni. Ha nem teljesítem, magamnak tehetek szemrehányást. Az én érdekem, hogy a mindenkori edzőm előírt terveit megvalósítsam.
– Ahogy említette, jól tudtak együttműködni Papp Dénessel, tizenhét évesen mégis az edzőváltás mellett döntött.
– Meggyőződésem, hogy néhány évente mindenkinek szüksége van új impulzusokra. Azt mondta, hogy ami tudott, azt már átadta nekem, tehát ő is elérkezettnek látta az időt a cserére. Azóta Szabó Árpád irányítja a felkészülésemet, kölcsönösen jól megértjük egymást.
– Ön igen gyakran külföldön van, a legtöbb időt Hollandiában tölti, hiszen a holland SD Work versenyzője. Ilyenkor hogyan tartják a kapcsolatot az edzőjével?
– Minden nap beszélünk egymással az edzések előtt. Utána pedig egy rövid, írásos beszámolót kell küldenem neki arról, miként ment az edzés, vannak-e bármilyen, nem kalkulált problémáim, mert azok ismeretében tud változtatni az edzésprogramomon. A napi adagok 30 és 160 kilométer között változnak.
Vas Kata végül megjegyezte, pontosan tudja, mit köszönhet az edzőinek. Ha kevés szabadidejében valami sportra tud időt szakítani, hát elsősorban a Forma1-es futamok érdeklik.
(Magyar Edzők Társasága / Jocha Károly)
