Véget ért a Real-korszak

Shares

Zsinórban megnyert három Bajnokok Ligája cím és Cristiano Ronaldo távozása után véget ért a Real Madrid korszaka. A királyi gárda egy héten belül harmadszor kapott ki hazai pályán.

A nagy rivális FC Barcelona előbb a Király Kupából ütötte ki a Real Madridot, majd nyert az El Casicón is, végül az Ajax Amsterdam „végezte ki” Santiago Solari csapatát.

Pedig a BL nyolcaddöntő első felvonásán a madridiak 2-1-re nyertek Amszterdamban, az Ajax a visszavágóra feltámadt és alaposan megleckéztette a címvédőt.

Az első húsz percben a szerb Dusan Tadics előbb Hakim Ziyech-nek, majd David Neresnek adott egy-egy gólpasszt. Kétgólos madridi hátrány után a hazaiakat még az ág is húzta: előbb Lucas Vázquez, majd Vinícius Junior sérült meg, ezért Soarinak be kellett cserélnie Gaeth Bale-t és Marco Asensiót is.

A 62. percben Dusan Tadics megpecsételte a Real Madrid sorsát, a vitatott találat után a videóbíró segítségével döntötte el Felix Brych, hogy a támadás előtt labda teljes terjedelmével nem jutott túl az oldalvonalon, azaz nem volt kint a labda (0-3).

A 70. percben Marco Asensio szépített, majd a dán Lasse Schöne állított be az 1-4-es végeredményt.

Ráadásul hazai pályán ez volt zsinórban a negyedik veresége a Real Madridnak.

A madridiak edzője, Santiago Solari fájdalmasnak vereségről beszélt a találkozó után, nem győzött bocsánatot kérni a szurkolóktól és kiemelte a csapatkapitány, Sergio Ramos hiányát, aki ha pályán volt, még sosem kapott ki a Real a BL-ben. „Természetesen nagyon hiányzott ma Sergio Ramos, hiszen elveszítettük a kapitányukat. Nagyon szomorú ez a pillanat, ennek tükrében felértékelődnek az elmúlt évek eredményei” – hozta fel Solari az utóbbi öt évet, melyből négyszer a Real emelhette fel a magasba a BL-trófeát.

A szakember megjegyezte, egy edzőnek a meccs előtt kell döntéseket hozni, és ő abszolút nem bánt meg semmit. „Ez egy olyan év, amikor sok fiatalt kell beépítenünk egy nagyszerű játékosok alkotta csapatba és ezzel mindannyian tisztában vagyunk – mondta Solari, aki hangsúlyozta, nem tervezi lemondását. – Nem azért jöttem ide, hogy feladjam, eszembe sem jut ilyesmi. Nem az én feladatom, hogy megítéljem a saját munkámat, ebben a szakmában kötelességünk profiként viselkedni, és holnap már edzésünk van” – jegyezte meg Solari, aki a jövőre nézve azt emelte ki, hogy “a nehéz időkben bátornak kell maradni.”

A hollandok vezetőedzője, Erik ten Hag arról beszélt, hogy egy ilyen nagy győzelem után semmiképpen sem szeretne megelégedni azzal, hogy megverték a címvédőt, mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél tovább meneteljenek a kiírásban.

„Véleményem szerint ez a siker kiváló bizonyítéka az Ajax és a holland futball filozófiájának. Történelme során az Ajax rengeteg trófeát nyert. A pénz és a nagy tornák nehezebbé tették egy kis ország számára, hogy tartani tudja a lépést, ezért is fontos a számunkra ez a siker, de mi ennél is többre vágyunk” – sejtette a holland szakember, hogy idén nagy tervei vannak csapatának.

A Tottenham Hotspurt Harry Kane egyetlen találatával nyert Dortmundban is, így kettős győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé. Az igazán meglepő, hogy a német gárda 180 perc alatt nem tudta bevenni Hugo Lloris kapuját.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:

Real Madrid – Ajax Amsterdam 1-4 (0-2)
Madrid, Bernabeu-stadion, 77 013 néző. Vezette: Felix Brych (német)
Gól: Asensio (70.), illetve Ziyech (7.), Neres (18.), Tadics (62.), Schöne (72.)
Kiállítva: Nacho (93.)
Real Madrid: Courtois – Carvajal, Varane, Nacho, Reguilon – Casemiro (Fede Valverde, 87.) – Modric, T. Kroos – Vazquez (Bale, 29.), Benzema, Vinicius Junior (Marco Asensio, 35.).
Ajax: Onana – Mazraoui (Veltman, 80.), de Ligt, Blind, Tagliafico – Schöne (de Wit, 73.), F. de Jong – van de Beek – Ziyech, Tadics, David Neres (Dolberg, 74.).

Továbbjutott: az Ajax 5-3-as összesítéssel.

Borussia Dortmund – Tottenham Hotspur 0-1 (0-0)
Dortmund, Signal-Iduna-Park, 66 099 néző. Vezette: Danny Makkelie (holland)
Gól: Kane (49.)
BVB: Bürki – M. Wolf (Bruun Larsen, 62.), Weigl, Akanji, Diallo – Witsel – M. Götze, Reus (Delaney, 74.) – Sancho, Guerreiro (C. Pulisic, 62.) – Paco Alcacer.
Hotspur: Lloris – Alderweireld, D. Sanchez, Vertonghen – Aurier, Sissoko, Winks (Dier, 55.), B. Davies – Eriksen (D. Rose, 83.) – Son (Lamela, 71.), H. Kane.

Továbbjutott: a Tottenham 4-0-s összesítéssel.

Forrás: M4 Sport