Verstappen a kilencedik helyről rajtolva nyert Miamiban

Shares

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a kilencedik helyről rajtolva nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel növelte az előnyét az összetett pontverseny élén.

Verstappen

A rajtnál nem történt jelentős változás az élmezőnyben, Sergio Pérez (Red Bull) magabiztosan tartotta meg az első helyet, mögé Fernando Alonso (Aston Martin) és Carlos Sainz Jr. (Ferrari) sorolt be a második és harmadik helyre.

Max Verstappen (Red Bull) azonnal megkezdte a felzárkózást, és miközben a dobogós helyeken nem volt változás, a holland címvédő hamarosan utolérte Sainzot. Az előzés ismét könnyedén sikerült Verstappennek, aki kisvártatva Alonso mellett is elment és így a 15. körben már második volt.

Az élmezőnyből elsőként Sainz állt ki kerékcserére, majd a 21. körben következett Pérez, melynek nyomán Verstappen átvette a vezetést. Féltávnál Verstappen 16 másodperc körüli előnnyel vezetett Pérez előtt, ezt a folytatásban kis mértékben növelni is tudta, majd a 42. körben a Red Bull a boxba hívta kerékcserére.

A holland versenyző a kiállás után közvetlenül Pérez mögé tért vissza a pályára, és a friss gumiknak is köszönhetően nagyon hamar megelőzte csapattársát. A harmadik helyen ekkor már hosszú körök óta Alonso száguldott, magabiztosan őrizve a dobogós pozíciót.

A hajrában már nem történt érdemi változás, Verstappen győzött és növelte az előnyt az összetett élén, Pérez pedig nem tudta kihasználni, hogy a pole pozícióból rajtolhatott úgy, hogy vb-címvédő és éllovas márkatársa a kilencedik rajtkockából vágott neki a futamnak.

Max Verstappen: Kimaradtam a bajból az elején, aztán tiszta versenyt mentem, egyesével előzhettem az autókat

„Jó verseny volt. Hosszú első etapot mehettem a kemény gumin, és ez jelentette ma a különbséget. A végén pedig jó kis csatát vívtunk Checóval. Tiszta volt, ez a lényeg. A tegnapi nyilván csalódás volt, de higgadt maradtam, kerültem a bajt, és a kilencedik helyről nyerni mindig nagy megelégedést jelent.”

Később arról kérdezték, hitte volna-e a szombati kilencedik helye után, hogy vasárnap nyerhet.

„Mindig nehéz megmondani, milyen lehet, de azt tudtam, hogy az autó gyors, és csak azon fog múlni, mennyire gyorsan tudom le az autókat magam előtt. Más taktikán voltam, de a tempó nagyon jó volt. Meghatározó volt elnyújtani az első etapot, de kicsit nehéz volt megjósolni, mennyire fogják bírni a gumik. Az etap közepén egy kicsit vissza kellett vennem, a végén pedig újra nyomhattam, mert éreztem, hogy elérjük a célba vett körszámot. Ez csinálta meg a versenyem. A kiállás után közel voltam, frissebb gumin. Az a gumi ma talán sérülékenyebb volt, de volt annyira jó, hogy újra kiépítsem az előnyt.”

A 25 éves pilótának ez az idei harmadik és pályafutása 38. futamgyőzelme az F1-ben.

Miami Nagydíj

Miami (57 kör, 308,326 km, a pontszerzők):

 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:27:38.241 óra
 2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 5.384 másodperc hátrány
 3. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 26.305 mp h.
 4. George Russell (brit, Mercedes) 33.229 mp h.
 5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 42.511 mp h.
 6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 51.249 mp h.
 7. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 52.988 mp h.
 8. Pierre Gasly (francia, Alpine) 55.670 mp h.
 9. Esteban Ocon (francia, Alpine) 58.123 mp h.
10. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:02.945 perc h.
    leggyorsabb kör: 1:29.708 perc, Verstappen (56. kör)

A vb-pontversenyek állása 5 futam után (még 18 van hátra)

Versenyzők:
 1. Verstappen 119 pont
 2. Pérez 105
 3. Alonso 75
 4. Hamilton 56
 5. Sainz 44
 6. Russell 40

A világbajnokság két hét múlva Olaszországban, az Emilia Romagna Nagydíjjal folytatódik.

Forrás: M4 Sport / MTI