Vírus, sérülések: szegedi vereség Portóban

Shares

A tíz játékosát is nélkülöző Mol-Pick Szeged 25–19-re kikapott a portugál Porto otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 4. fordulójában.

A szegediek mesterének most fel van adva a lecke

Hét koronavírusos és három sérült: nem a legjobb keretével utazott el a Szeged a Porto elleni BL-mérkőzésre. És nem a legjobb formában a kétszer hatósági karantén miatt, ezt megelőzően ugyanis szeptember 23-án lépett pályára Juan Carlos Pastor csapata.

Talán ezért is húzott el nagyon gyorsan négy góllal a Porto, és a Szeged nem érte utol a szintén kék-fehér mezben játszó házigazdát a szünetig sem, sőt miután a pihenőt követően két üres kapus gólt szereztek a portugálok (immáron sötétkék mezben), már elúszni látszott a mérkőzés.

Néhány Mikler Roland-védés után közelebb lopakodott ellenfeléhez a Szeged, amelyben mind a védekezéssel, mind a támadással nagy gondok voltak; ráadásul elkezdett ihletett formában védeni a portói kapus, Nikola Mitrevszki, ezzel egy időben az első félidőben a Szegedben a lelket tartó Joan Canellas lövései egyre pontatlanabbak lettek – csodás passzait pedig rendre elrontották a társak.

Canellas egy kínai figurából majdnem megtörte a jeget, de két méterről eleresztett bombáját kifejelte (!) Mitrevszki. Ettől kezdve szárnyakat kapott a Porto, önbizalom-hiányos állapotba kerültek a vendégek, ziccerek garmadáját pazarolva el. Így aztán ikszes mérkőzésből egyre combosodó hazai fölény, majd magabiztos hazai győzelem lett. 25–19.

A szegediek trénere szerint a legfontosabb, hogy elég pontot gyűjtsenek a csoportból való továbbjutáshoz, amihez két együttest kell megelőzniük a nyolcból – egészséges kerettel és egészséges önbizalommal ez sikerülni is fog.

 

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája
A-CSOPORT, 4. FORDULÓ
FC PORTO (portugál)
MOL-PICK SZEGED 25–19 (15–10)
Porto, zárt kapuk mögött.
 Vezette: Brunner, Salah (svájciak)
PORTO: MITREVSZKI – Alves 2, Mbengule 1, MARTINS SOARES 5, Iturriza 3, ANDRÉ GOMES 4, Branquinho 2. Csere: Quintana (kapus), Späth, Salina Amador 2, A. Rodrigues 4 (4), Silva De Borges 1, Magalhaes, M. Costa 1. Edző: Magnus Andersson
SZEGED: Alilovic – Sostaric 4 (2), Fekete D., J. Källmann, ifj. Rosta M. 3, J. CANELLAS 7 (1), Zsitnyikov 1. Csere: Mikler (kapus), Kecskés 1, M. Stranovszky 2, Tóth J. 1, Rea. Edző: Juan Carlos Pastor

 A csoport többi mérkőzésén
RK Vardar 1961 (északmacedón)–SG Flensburg-Handewitt (német) 31–26 (17–15)
PSG Handball (francia)–Elverum (norvég) 35–29 (17–13)

(nso.hu)